A VIRA.HU három részes sorozatában a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola új pedagógusait szeretnénk bemutatni. A 2021/2022-es tanévben három hölggyel bővül a Bem tanári kara, így őket kérdeztem a tanév elején a pedagógus pályáról és terveikről, ami az új tanévet illeti.

Bemutatkozik Csonka Rita, aki ének-zene, rajz és technika tantárgyakat fog tanítani 1.-3.- 4. osztályban, illetve napközis is lesz délutánonként.

-Hirdetés-

 

Mesélj egy kicsit magadról, hol és mikor szerezted meg tanítói végzettségedet?

Keceli származású vagyok, ott élek. Tavaly, azaz 2020-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem tanító szakán, természetismeret műveltségi területen. A tavalyi tanévet Soltvadkerten töltöttem.

Honnan értesültél a Bem-es állásról?

Telefonon kerestem meg Lasztovicza László igazgató urat, aki jelezte nekem, hogy van álláslehetőség intézményükben. Nekem nagyon szimpatikus Kiskőrös és ez az iskola is, ezért úgy gondoltam, hogy itt jó helyem lesz.

 Miért választottad ezt a hivatást?

Gyermekkorom óta pedagógus szerettem volna lenni. Egy gyermekkori álmom vált valóra ezzel. Az első és a második osztályos osztályfőnököm volt rám nagy hatással, illetve alsó tagozatban a némettanárom. Vele azóta is tartom a kapcsolatot. Ők voltak a példaképeim. Miattuk is választottam ezt a hivatást.

Miért a természettudományos műveltségi területet választottad?

Már általános iskolában is nagyon szeretettem a természettudományi tárgyakat. Az egyetemen még inkább megszerettem, hiszen nagyon jó tanáraim voltak. Nagyon közel áll hozzám ez a tantárgy, azért választottam ezt.

Megítélésed szerint mennyire vonzó hivatás jelenleg a pedagóguspálya?

Véleményem szerint sajnos nem az. Nekem ez nagyon nagy szívfájdalom is, hogy tavaly is igen kevesen végeztünk Szegeden. Remélem egyre inkább vonzó lesz ismét ez a pálya.

Gondolom, hogy ezt halljátok az idősebb kollégáktól is, akik nagyon örültek nektek, hiszen a Bem iskola tanári kollektívája három igazán fiatal munkatárssal bővül szeptembertől.

Igen, így van.

Balról jobbra: Csonka Rita, Lechner-Vujkov Alexandra és Rémán Dominika, a Bem iskola új pedagógusai 

Szerinted milyen előnyei, vagy hátrányai lehetnek annak, hogy te még pályakezdő vagy?

Úgy gondolom, nagy előny az, hogy én a mai modern technika világában kezdtem el tanulni és tanítani, viszont jó lett volna megtapasztalni azt is, hogy milyen digitális eszközök nélkül pedagógusnak lenni.

Eljátszottál már a gondolattal, hogy vajon hogyan fogadnak majd itt a gyerekek?

4. osztályban még nem nagyon volt lehetőségem tanítani, így emiatt izgatott vagyok egy kicsit, hiszen szinte az összes gyakorlatomat 1-2. osztályban végeztem. Picit félek attól, hogy mennyire lesznek kiskamaszok a 4. osztályosok, de egyébként bizakodó vagyok.

Van bármilyen olyan ötleted, vagy trükköd, amivel a kicsik figyelmét fent tudod tartani 45 percen keresztül?

Mozgással igyekszem fenntartani a figyelmüket. Ha azt látom, hogy lankad a figyelmük, vagy nincs megfelelő aktivitás az osztályban, akkor fel szoktam őket állítani. Ilyenkor általában olyan gyakorlatokat végzünk közösen, amik megmozgatják őket. Ettől érezhetően felfrissülnek, illetve ablakot is szoktam nyitni, vagy megkérem őket, hogy igyanak pár korty vizet.

Milyen terveid vannak erre a tanévre?  

Úgy alakult, hogy erre a tanévre esett a minősítésem. Így jelenleg számomra ez a prioritás most, hogy megírjam a portfóliómat és sikeresen zárjam a minősítést.  

Van kedvenc élményed, ami a pedagóguspályához kapcsolódik?

Egy pedagógus számára szerintem az a legjobb visszajelzés, ha látja a gyerekeken, hogy megértik az anyagot. A gyerekekben még megvan az alázatosság, és az, hogy kíváncsiak mindenre, amiről csak hallanak.  Szerintem mindennél többet ér, amikor felismeréstől csillogó szemeket lát a pedagógus maga körül az osztályteremben.

MEGOSZTÁS