2020 decemberében két professzionális Power Plate Pro6+ géppel, és egy LPG Endermologie (Cellu M6 Endermolab) arc- és testkezelő géppel nyitotta meg kapuit Kiskőrösön, a Bajcsy út 1. fszt. 6. szám alatt az Adry’s Shape & Power Plate Studio. Ennek hivatalos nyitóünnepségét 2021. szeptember 10-én, a délutáni órákban tartották meg.

A vendégeket egészséges, finomabbnál finomabb falatokkal várták

Rengeteg izgalmas programmal készültek a szervezők. A résztvevőket saját készítésű, egészséges, vega és vegán finomságokkal, sós és édes falatokkal, smoothie-kkal, és pezsgővel várták az ingyenes rendezvényen.

Csaba-Morvai Adrienn
Csaba-Morvai Adrienn a stúdió vezetője köszöntötte az egybegyűlteket nyitóbeszédében.
-Hirdetés-

Elárulta, hogy miért pont most tartották meg ezt az ünnepi rendezvényt. A tavalyi nyitáskor, a koronavírus járvány miatti szigorítások nem tették lehetővé ilyen rendezvények megtartását, nyáron pedig többen kihasználták a „szabadság”, és a jó idő adta lehetőségeket. Illetve a stúdió vendégkörének folyamatos bővülése is sok feladatot adott a munkatársaknak. Így tolódott ez a rendezvény 2021. szeptember elejére. Elmondta, hogy 2019-ben ismerkedett meg személyesen a Power Plate-el, majd 2020-ban az LPG test- és arckezeléssel. Személyesen tapasztalta meg, milyen minden egyes leadott kilóért keményen megdolgozni, de ebben hatalmas segítségére volt ez a „csoda” gép. Így a „szerelem” hivatássá nőtte ki magát. Mint elmondta, a folyamatos önképzés mellett azon munkálkodik, hogy újabb és újabb edzéseket, mozgástípusokat építsen be a Stúdió kínálatába. Rövid és hosszú távon is vannak tervek, amiben a vendégek sokat segítenek, hiszen ötleteket és inspirációt adnak. Már most lehet látni, hogy egy nagyon jó és nyitott csapat kezd kialakulni a törzsvendégekből, igazi támogató közösséget alkotva.

Zentner Orsolya, Csaba-Morvai Adrienn, Kiri Brigitta (b-j)
Táplálkozási tanácsadók, Kiri Brigitta a Tested kódja, és Zentner Orsolya a LÉTELEMED vezetői előadását is meghallgathatták az érdeklődők, ami nagyon érdekes és informatív volt.

Módszerükkel, a Horisan Metabolic Typing személyre szabott rendszerével segítenek kialakítani a testi-lelki egyensúlyt, és hosszú távon meg is őrizni azt. Az előadások után lehetett kérdéseket feltenni, profi tanácsokat adtak, és extra értékes testösszetétel vizsgálatot is végeztek ingyenesen.

Power Plate edzés bemutató
Ezt követően Power Plate edzés bemutatót tartott Tereánszkiné Maska Erika és Csaba-Morvai Adrienn.
Mi is az a Power Plate edzés? Hogyan működik? Mire jó?

Az izmok másodpercenként 25-50 alkalommal húzódnak össze a Power Plate edzés alatt. Azaz, az idő töredéke alatt maximális kalóriaégetést produkálhatunk, és mindezt töredék idő alatt, a hagyományos edzéshez képest.
A vibrációs tréning alapvetően erőedzés, és kiváló utóégető hatást fejt ki. Tehát a pihenés alatt is égetjük a kalóriákat, és így építjük és pihentetjük az izmokat.

A rezgéssel összekötött edzés nagyon jó opció azoknak is, akik félnek attól, hogy súlyokat emelgessenek, vagy sérüléstől tartanak, mert ez a hatékony edzés úgy égeti maximális szinten a kalóriákat, hogy közben nem okoz sérülést, és nem terheli az ízületeket.

A Power Plate géppel a stúdió vendégei teljes testedzést végezhetnek, melynek során nyújtó, egyensúlyjavító, erőközpont, erősítő és masszázs gyakorlatokra kerül sor. Mindezt 30 perc alatt.

A hagyományos talajon elvégzett azonos gyakorlatokhoz képet 30-50-szer hatékonyabban!

A Power Plate gépek segítségével a vendégek súlyfeleslegüktől szabadulhatnak meg, átformálhatják testüket, hogy az feszesebb, tónusosabb legyen, javíthatják állóképességüket és fittebbek lehetnek. Az edzésekkel együtt így változik az alak.
A vendégek a fitnesz pozitív hatásai mellett számos olyan egészségügyi előnyre tehetnek szert, melyek közvetlenül vagy közvetve vannak hatással állapotukra.  A vibráción alapuló terápia számtalan sérülés rehabilitációjára is alkalmas.

Egészségügyi hatásterületek:
  • neurológia (Parkinson-kór, Sklerosis Multiplex, gerincvelő sérülés, stressz)
  • anyagcsere (elhízás, túlsúly)
  • reumatológia (ízületi gyulladás, derékfájás, csontritkulás)
  • medencefenék erősítés (inkontinencia, szülés utáni rehabilitáció)

Sérülések kezelésében és megelőzésében valamint gyógyterápiás kezelések idején a Power Plate jelentős szerepet játszhat.

A Power Plate edzés segít újra megtalálni a belső kapcsolatot a medencefenék izmai, a hasizomzat és a hát izmai között, és visszaállítani a terhesség és szülés során meggyengült erőt.

Az edzéseket kiegészítő eszközök segítségével (pl. soft labda, kézi súlyzó, gumiszalag) pedig, nemcsak tovább növelhető a hatékonyság, de az órák is változatosak és még jobban egyénre szabhatóak.

A Kiskőrösön működő Adry’s Shape & Power Plate Studi-ban két professzionális Power Plate gép is megtalálható, így páros edzésre is van lehetőség.

LPG Endermologie Cellu M6 test- és arckezelő gép bemutatása

Az LPG Endermologie, LPG kozmetikumokat, táplálék kiegészítők bemutatása Csaba-Morvai Adrienn (Power Plate hivatalos partner, Power Plate Basic oktató és Small Group Trainer, és LPG Endermologie test- és arckezelő) közreműködésében zajlott.

Mi is az LPG és az Endermologie? Mit jelent a lipo masszáz? Hogyan működik? Mire jó és hogyan szépít?

Az LGP Systems francia vállalat több mint 35 éves, folyamatos kutatás és fejlesztés eredményeképpen alkotta meg a szépségipar legmodernebb, és napjaink talán legnépszerűbb alakformáló eszközeit, melyek közül az egyik kiemelkedő, forradalmi eszköz az LPG Endermologie Cellu M6 test- és arckezelő gép.

Az Endermologie a kötőszövet kezelésének tudománya, mely áttörés a test- és arckezelésben, hiszen rávilágított, hogy a titok nyitja a kötőszövet, hiszen a sejtektől a kollagén rostokig, izom-, és kötőszövetek kapcsolják össze testünk különböző elemeit.

Az LPG Endermologie Cellu M6 test- és arckezelő gép, a lipomasszázs teljesen természetes karcsúsító technikáját használja, hogy aktiválja, stimulálja a sejteket, válaszreakcióra késztetve azokat. Így beindul a zsír lebomlása (lipolízis), valamint a kollagén és elasztin termelés serkentése.

A kezelés során a kezelőfej a vákuum segítségével megemeli a bőrt, közben a két motorizált görgő masszírozza a szöveteket. A háromdimenziós kezelés mobilizálja, feszesíti, tisztítja, fogyasztja, méregteleníti, újjá formálja, ellazítja és pihenteti a testet. Mindezt fájdalommentesen, kellemes masszázs élményt biztosítva, egyénre és problémás területre szabottan.

A kezelés hatásai:
  • Formálja a testet, karcsúsít
  • Edzi, erősíti a kötőszövetet
  • Kezeli, eltünteti a narancsbőrt, a cellulitot
  • Helyreállítja a bőr tónusát, feszességét
  • Helyreállítja a bőr megereszkedését
  • Oldja az izomfeszültséget, izomfájdalmakat
  • Kezeli az ízületi problémákat
  • Javítja a torzult, sérült szövetek állapotát, esztétikumát
  • Javítja az izmok teljesítményét
  • Hatékony a kezelés izom-, ízületi fájdalmak esetén is
  • Kezeli a keringési problémákat (ödéma, visszerek)
  • Javítja az anyagcserét
  • Az intenzívebbé tett nyirokkeringés segítségével segít a felszabadított méreganyagokat gyorsabban kivezetni a szervezetből
Csaba-Morvai Adrienn ismertette az LPG Endermologie Cellu M6 test- és arckezelő gépet
Mi a kezelés menete és hogyan lehet rá jelentkezni?

Az LPG testkezelés előtti állapotfelmérés mindig egy rövid beszélgetéssel kezdődik. Néhány mondatban bemutatkozom és elmondom a legfontosabb tudnivalókat az LPG Cellu M6 Endermolab gépről.

A beszélgetés során felmérem a vendég egészségi állapotát, megismerem életmódját, étkezési, sportolási szokásait. Ezekre azért van szükség, hogy a kezelés minden esetben pontosan személyre szóló és hatékony legyen. Valamint azt a célt is szolgálja, hogy megismerjem a vendég igényeit, céljait a kezeléssel kapcsolatban.

Ezt követi a testalkat és a méretek felmérése és rögzítése. Az állapotfelmérés következő lépése, hogy fényképeket készítek, melyek a kezeléssorozat után megismételve, a hatékonyság igazolását szolgálják, és pontosan be tudják mutatni a kezelésekkel elért eredményeket. Az adatokat és a képeket minden esetben bizalmasan kezelem, és minden névre szóló kezelési füzetben kerül rögzítésre.

Speciális LPG kezelőruha

A kezelés egy speciális LPG kezelőruhában történik. A ruha segíti a kezelés menetét, hatékonyságát és higiénikus.

A kezelés időtartama 35-50 perc, mely során lehetőség van a legproblémásabb területekre is összpontosítani.

A kezelés egy kellemes masszázs élményét nyújtja, így teljesen fájdalommentes. A beállítások egyénre szabottak, így az intenzitást is a vendég adottságainak megfelelően lehet beállítani.

Adry’s Shape & Power Plate Studioban található LPG Endermologie Cellu M6 test- és arckezelő helyisége

A kezelések hatására javul a bőr állapota, simább lesz a bőrfelszín, a narancsbőr halványodik/eltűnik. A bőr feszesebb lesz, a körméretek csökkennek.

Az első eredmények már 6 kezelés után kezdenek látszani, általánosan ajánlott a 10-12 kezelés (heti 2 kezelés), azonban pl. makacsabb narancsbőr esetén ennél több alkalomra is szükség lehet.

A hatékonyság növelése érdekében ajánlott:
  • az egészséges táplálkozás
  • a rendszeres testmozgás, pl. Power Plate edzéssel a hatékonyság maximalizálható
  • fontos a megfelelő folyadékbevitel (napi 2-3 l tiszta víz), mely a méreganyagok kiürítését is nagyban segíti
  • a kezelések rendszeressége, a kezeléssorozat után pedig a szinten tartó kezelések
A jelenlévők hamar megtalálták a közös hangot, ami főként az egészséges életmód, és az edzés volt
Mindezeken felül, hatalmas kedvezményekkel térhetett haza az, aki ellátogatott a kiskőrösi Adry’s Shape & Power Plate Studioba szeptember 10-én.
Adry’s Shape & Power Plate Studio nyitóünnepsége

Törzsvendégek elmondták, hogy azért szeretnek az Adry’s Shape & Power Plate Studioba edzeni, mert mindig személyes figyelmet, maximális odafigyelést és szakértelmet kapnak. Az edzések és a kezelések látványos és tartós eredményt biztosítanak. Fittebbek és energikusabbak lettek. Mind ezek mellett pedig imádják, hogy csak 30 percesek a Power Plate hatékony edzései. Hiszen a mai, rohanó világban gyakran önmagunkra jut a legkevesebb időnk. Így az, aki állandóan időhiánnyal küzd, ez tökéletes megoldás a mozgásra.

Power Plate Pro6+ gép és az edzés közben használt segédeszközök

Ha további kérdései vannak, vagy időpontot szeretne foglalni,
hívja a +36 70/771-6657-es számot,
vagy írjon Messenger üzenetet az Adry’s Shape & Power Plate Studio facebook oldalára!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (144 db kép)
MEGOSZTÁS