Folytatódik a Keceli Hírek előző számában megkezdett régi keceli mesterségek felelevenítése a könyvtár helyismereti művei alapján.

 

-Hirdetés-

ÁCSOK, KŐMŰVESEK

1941-ben lett Kecel első képesített, önálló ácsmesetere Pásztor Sándor.  A nála idősebb ácsok, Rácz János és Vulmann Lajos nem inasként tanulták, hanem kőművesek mellett sajátították el az ácsmunka fogásait, s 3 évi gyakorlat után az iparhatóságtól segédlevelet kaptak. A tetőt előtte tanyai barkácsolók, ezermesterek vagy kőműves segédek és tanulatlan segédmunkások készítették. A 20. század első évtizedeitől a fűrészelt fenyőfát be tudták szerezni helyben, hiszen 1931-ben már négy fakereskedés működött Kecelen. Az ácsokat bárhol fel lehetett ismerni 3 rekeszes táskájukról, melyben szegeket, pipájukat és a dohányzacskót tartották. Az ácssegédek 6 szerszámot mindig magukkal vittek: kisfűrészt, szekercét, vinklit, tisztítóvasat, vésőt és kisgyalut. Ezen kívül az ácsmestereknél volt faragóbárd, faragófejsze és fúrók is. Az ácsmesterek templomtornyokat is javítottak.

1938 Házépítés, saralás. A gangon Veréb István kőműves mester és keceli tűzoltó

Kőműves mesterek már 1924-ben is dolgoztak Kecelen. Ők voltak az építés vezetői, akik kőműves segédeket és tanulatlan, de dolgukat értő segédmunkásokat alkalmaztak.

Nem minden segéd váltott iparigazolványt, voltak, akik életük végéig segédként dolgoztak a kőműves mellett. A házakon a cserepezést az ácsok végezték, a kúpcserepeket pedig a kőműves rakta fel.

Az 1920-30-as években a keceli kőművesek vertfalat, tömött falat is építettek, s tudtak kemencét készíteni. A kőművesek és az ácsok „vetés után kapálásig és cséplés után az őszi esőzésekig” dolgoztak az építkezéseken, nyáron aratáskor volt két hét szünet, amikor nem dolgoztak, mert a munkások aratni mentek. Kecelen akkoriban volt egy olyan szokás, hogy amikor a tetőn „az első kötést fölállították”, májusfát tűztek ki rá, amire borosüvegeket és zsebkendőt kötöttek. Cserepezés után pedig áldomást kellett inni.

Krasznai Sándor asztalos mester 1931. Balra, segédei mellett fia: ifj. Krasznai Sándor. A másik kisfiú Nánási Miklós később asztalos lett

ASZTALOSOK

Az 1920-30-as években az asztalosmesterség fejlett iparágnak számított, hiszen például 1931-ben 15 asztalos dolgozott a községben. Közülük Dömsödi Imre és József, valamint Krasznik Sándor általában több segédet is foglalkoztattak. Mindegyikük készített bútort és épületasztalos munkát is, valamint Krasznik Sándor és Potyondi Ferenc asztalosmesterek temetkezési vállalkozók is voltak.

Az 1930-as években a szegényparaszt és a kisparaszt leánya kiházasításakor 1 ágyat, 1 sifonért (szekrényt), 1 asztalt és 2 széket; a módos paraszt 2 ágyat, 2 szekrényt, asztalt, tükröt és 4 széket vásárolt a lányának, a gazdák és kereskedők betétes, vésett ajtajú szekrényt rendeltek.

Készítettek még támlás karos-padot, kasznit, gyúródeszkát, fateknőt, virágállványt. Vagyonos polgárok rendelésére nagy lisztes ládák is készültek. A festett konyhabútor az 1940-es években terjedt el, fényezett bútort pedig egyes feljegyzések szerint csak Zavogyán Pál műbútorasztalos készített. A legtöbb asztalos vásárokba is járt áruját értékesíteni.

Kender megmunkálás

KENDER MEGMUNKÁLÁS, KÖTÉLGYÁRTÁS

A takácsok a XX. században ruházkodási alapanyagot már nem készítettek, hanem szálkenderből lepedővásznat, törölközőt, szakajtóruhát; durvább kenderfonálból pedig zsákot szőttek.

Az 1930-as 40-es években egy kötélgyártó mester, Lukács Imre dolgozott Kecelen, és még egy kötélgyártó szakmunkás, aki nem váltotta ki az ipart, nevét nem tudjuk. Az egyik kötelesnek a felesége, a másiknak a fia volt a kerékhajtója.

Cipész segédek az 1930-as években

CIPÉSZEK

Az első cipész Serényi (Schwér) István 1881-ben került Kiskőrösről Kecelre. A mesterség vagy öröklődött (pl.: Babenyecz, Kupsza, Schwér, Stadler családban), vagy szegényparaszt legényekből lettek suszterek. A keceli cipészek és csizmadiák kalocsai, kiskőrösi kereskedőktől vásárolták a bőröket. Később Boldog Lajos bőrkereskedést nyitott a faluban. Több cipész csizmákat is készített. Az 1930-as években 2-3 segédet is alkalmaztak. Az ünneplő csizmát borjúbőrből készítették, ami kéményszárú csizma volt, a szárát összevarrták, majd átfordították, hogy a varrás belül legyen. A boka körül ráncos volt.

Dulinafka Mihály úri és női cipész

SZABÓMESTERSÉG

Kecelen az 1920-30-as években 8 szabó dolgozott. Akkoriban voltak az ún. „magyar szabók” vagy más néven paraszt szabók és a „német szabók” vagy úri szabók. A „magyar szabók” kész ruhákat készítettek, főleg a parasztemberek igényei és ízlése szerint, míg az „úri szabók” csak megrendelésre dolgoztak. Az első úri szabó az 1920-as évek végén jött Kecelre, a soltvadkerti származású Sárosdi Imre pedig 1934-ben települt át. A magyar szabókat vásározó szabónak, konfekciós szabónak is nevezték.

A legmódosabb szabók Kecelen a Szekulesz (Szabolcs) testvérek voltak. 5-6 segéddel dolgoztak, rendszeresen jártak vásározni és készruhaüzletük volt Kecelen, Soltvadkerten és Kiskőrösön.

Kalapos műhely is működött Kecelen, Borbényi László üzletében főleg kész gyapjúkalapokat vásárolhattak a keceliek. Később, 1935-ben, a soltvadkerti származású Lantos Ferenc áttelepült üzletével Kecelre és divatba hozta a velúrozott, zsinórozott szürke kalapokat. Női kalapot nem készítettek, mert nem volt rá igény.

 

Felhasznált irodalom:
Bárth János: Kecel története és néprajza
Kiss Csaba, Varga Józsefné: Kecel anno

Összeállította: Stenczel Lívia helyismereti könyvtáros
Városi Könyvtár és Művelődési Ház