Soltvadkertet szeptember 17-18-19-én a zene, a tánc, a hagyományok… és a jókedv lengi át. Ugyanis, most tartják a háromnapos nagyszabású Szüreti Fesztivált a településen. A fesztivál mindenki számára ingyenes, de a nagykoncerteken való részvétel védettségi igazolványhoz kötött.

A programok már szeptember 17-én, pénteken elkezdődtek. Délután 17 órakor dr Jeney Gábor celebrálta a szentmisét, a Lukács Antal Kápolnánál.

-Hirdetés-

Ez után került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, a Gyöngyház Kulturális Központban, aminek színházterme megtelt, sőt, még a lépcsőn, az ajtóban, és a folyosón is többen álltak.
Soltvadkert immáron 23. alkalommal rendezi meg a Szüreti Fesztivált, amelynek elődje, a Szüreti Mulatság még nagyobb múltra tekint vissza. Akárcsak a több évszázados hagyományokkal rendelkező soltvadkerti szőlőtermesztés, mondta el megnyitó beszédében Kárász András, Soltvadkert alpolgármestere.

A több évszázadra visszanyúló soltvadkerti szőlőtermesztéshez a településre Baden-Württemberg tartományból érkező elődök hozták mind a szőlővesszőket, mind a tudást és szorgalmat. Hozzátette, hogy bár a technológia fejlődött, de a soltvadkerti gazdák eltökéltsége a szőlészet iránt a hosszú időszak alatt nem változott. Az alpolgármester kiemelte: ezt bizonyítja, hogy Soltvadkert Magyarország legnagyobb hegyközsége, továbbá a helyben megtermelt borok számos hazai és nemzetközi versenyeken igen rangos elismeréseket kaptak a közelmúltban.

Kárász András, Soltvadkert alpolgármestere

Kárász András kitért arra is, hogy a városvezetés rendkívül sokat dolgozott azért, hogy a fesztiválfüzetben felsorolt programok mind megvalósuljanak. Az esemény kapcsán kifejtette, hogy a tervezés során úgy gondolkodtak: minden egyes lakos találhasson magának kedvére való programot.

Külön tisztelettel köszöntötte a megnyitón résztvevő dr. Kerényi János országgyűlési képviselőt; Temerini Ferencet, Soltvadkert város polgármesterét; Uwe Ganzenmüllert, Bodelshausen polgármesterét; Bern Dieter. Esslingert, Bodelshausen korábbi polgármesterét; Lőrincz Helgát, Nagyenyed város alpolgármesterét; Böte Sándort, a sarmasági delegáció vezetőjét és Lehoczki Ferencet Soltvadkert város volt polgármesterét.

Ezt követően megköszönte minden, a rendezvény lebonyolításban résztvevőnek az áldozatos munkát: így a művelődési ház, az önkormányzat és a Vadkert-Komszolg munkatársainak, a Soltvadkert Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézményének és az óvodák dolgozóinak, továbbá az önkéntes tűzoltóknak és a rengeteg civil segítőnek.

Az ünnepélyes megnyitón a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola irodalmi és zenei képzés növendékei adtak műsort az egybegyűlteknek. A színes műsorban hegedűk, gitárok is felcsendültek, az angyali hangzású énekek mellett. Az óvodások és a diákok is felcsillantották tánctudásukat.

A programterv szerint este hét órától a Borutca végén található kisszínpadon egy néptánc gála műsorral folytatódott volna a mulatság. Azonban a kedvezőtlen időjárás (eső) miatt, erre is a Gyöngyház Kulturális Központ színháztermében került sor. A kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttes tagjainak díszes szoknyái csak úgy perdültek, a fiúk csizmái pedig csattogtak a táncok alatt, melyhez a talpalávalót a Kóborzengő Zenekar biztosította.

kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttes

A gála szünetében a hétvége konferansziéja, Supka Éva mutatott be egy újonnan megjelenő szakácskönyvet. Ugyanis megjelent egy rendkívül igényes kiadvány a soltvadkerti háziasszonyok receptjeiből Soltvadkerti kalácsok és lakodalmas sütemények címmel, ami több mint 50 receptet tartalmaz, ínycsiklandó fotókkal, mely megvásárolható a Gyöngyház Kulturális Központban. A receptkönyvben szereplő süteményekből sütemény mustrát is tartottak a szervezők.

Soltvadkerti kalácsok és lakodalmas sütemények című szakácskönyv
Margaret Island együttes koncertje

Az eső elvonulásával egyre nagyobb létszámú embersereg gyülekezett, akik izgatottan várták a másfél órás Margaret Island koncertet, mely a nagyszínpadon volt. Az együttes frontemberével, Lábas Vikivel százak énekelték együtt többek között a „Hajolj közel”, a „Hóvirág”, az „Eső” című dalok szövegeit, de a legújabb dalokat is örömmel fogadták. A kisgyermekektől, a fiatalokon át, az idősebb korosztályig, minden jelenlévőt megszólított az együttes, és egyként szakadtak ki a hétköznapokból. Az életenergiától teli, a koncertet végig táncoló, csodás hangú énekesnő és a zenekar remek hangulatot teremtett Soltvadkerten. Nem csak az ismert „Érezd jól magad” című dalukban, de akkor és ott, a közönség is nagyon jól érezte magát. Hiszen,

„Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy,
Ugye érted?”

A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkotják „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítenek ki koncertjeiken és felvételeiken. 2014 februárjában jelentkeztek első klipjükkel. Azóta számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában és 2018-ban az év junior könnyűzenei alkotója artisjus-díjat is megkapták. 2017-ben az Egyszer volt, 2019-ben pedig a III című albumuk lett aranylemez. (Forrás: wikipedia)

A bulizós hangulatért a koncert után Dj NEWIK ÉS ANDRO volt a felelős. Ők pörgette a lemezeket hajnalig. 

Kiállítás a Gyöngyház Kulturális Központban
Több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a Fesztivál ideje alatt.
  • A Gyöngyház Kulturális Központban Császártöltés, Imrehegy, Soltvadkert, Tázlár község életéről, értékeiről láthatunk érdekes tárgyakat.
  • A régi művelődési házban terepasztal, vonat makett kiállítás látogatható, mely Lehoczki András gyűjteményének köszönhető.
  • Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjteményében a Motor Múzeum, és a Falvédő kiállítás várja a nézelődni vágyókat.
  • A Cukrász Múzeum is tárt kapukkal vár mindenkit, mely a Szent Korona Cukrászdában található.
  • Honti János magángyűjteménye Soltvadkert város korábbi életéből a Pálinka Patika Vinotékában látható.
Soltvadkerti Gazdakör standja

Borutca borászatok, vendéglátók étel és italkínálatával (Hősök tere), kirakodóvásár (Vörös tér, Piactér), kis vidámpark (Piactér), SIKK- Soltvadkerti Ifjak Közösségi Kávézója (Gyöngyház Kulturális Központ terasza), és számos izgalmas és érdekes program, műsor, koncert várja szombaton és vasárnap is az érdeklődőket!

Szombaton és vasárnap is izgalmas, és érdekes programokkal, műsorokkal, koncerttel várják a kikapcsolódni vágyókat Soltvadkerten. Érdemes mindkét nap ellátogatni a helyszínre. Részletes PROGRAMOK ITT!

A háromnapos fesztivál mindenki számára ingyenes, míg a nagykoncerteken való részvétel védettségi igazolványhoz kötött!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (292 db kép)
MEGOSZTÁS