Mint minden ember a világon, a vadkertiek is szeretik az édességet. A betelepült svábok, magyarok, tótok hozták magukkal gasztronómiai hagyományaikat is az 1720-as évektől kezdve. Igazából nyomon követni csak az 1900-as évektől kezdve tudjuk, hogy kik foglalkoztak édességekkel, fagylaltokkal a településen.

1930-as évek, Gábrielisz József és felesége
-Hirdetés-

Gábrielisz József „Cuki bácsi” 1927-ben került Vadkertre. Itt Bártfai Dezső mellett volt segéd és üzletvezető. Önálló cukrászként 1930-tól 1954-ig tevékenykedett. Üzlete a Hősök terén volt, majd államosították a cukrászdát. Utána még három évig a saját üzletében cukrászdavezető volt a Földműves Szövetkezetnél (FMSZ). Népszerűek voltak a lakodalmakra készített grillázs tortái, saját készítésű szaloncukrai, csomagolt húsvéti nyulai.

1940-es évek Csabai István cukrász munkája
1940-es évek Csabai István cukrász

1930-ban kezdte meg működését a Soltvadkerti kis cukrászda Bártfai Dezső vezetésével. Saját műhellyel nem rendelkezett a cukrászda, a süteményeket Kiskunhalasról hozták.

1960-as évek, Kiscukrászda
1960-as évek Molnár Antal az FMSZ cukrászüzem vezetője és Kürtösi Sándor

1966-ban költöztek át a Hangulat presszóba. Kedveltek voltak a citrom, vanília, őszibarack, meggy, málna csokoládé, puncs, rumos dió, karamell, mogyoró fagylaltok. A presszót az 1990-es években zárták be. Helyén ma bolt található.

Hangulat presszó, 1966

Csabai István, Gábrielisz segédje volt, majd az 1930-as évektől saját üzletet nyitott először a Bercsényi utcában, ahonnan átköltözött a Dózsa György utcába. 1951-ben államosították vállalkozását. Nagyon jól tudta elkészíteni a krémeseket.

Az FMSZ kis cukrászdájában volt cukrászmester 1958-tól Molnár Antal cukrászmester.

Szervánszky Cukrászda, 1984

1971. április 14-én nyitotta meg kapuit az idén 50 éves Szent Korona Cukrászda. Szervánszky László volt az alapító, aki a Hangulat presszóban volt tanuló. Az első pillanattól kezdve családi vállalkozás volt. Minden családtag kivette és kiveszi a részét a munkából mind a mai napig. A sok munka, tanulás, tapasztalatszerzés meghozta gyümölcsét. Országosan ismert cukrászdává fejlődött. Nem csak az édességek, különlegességek, fagylaltok, kulturált környezet vonzza az idelátogatókat. Rengeteg programmal is színesítik Soltvadkert turisztikai életét. Több éven keresztül itt rendezték meg az Év fagylaltja országos szakmai versenyt. Itt rendezték meg az első országos motoros fagyizást. A Térzene programoknak is helyet ad. Könyvbemutatókat is tartottak kávézójában. Annyi programot szerveztek, hogy felsorolni is lehetetlen. A kávézóban kapott helyet a Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Az épület előtti sétányon és teraszon szoborpark fogadja a vendégeket. A cukrászda emeleti részén Cukrászmúzeum tekinthető meg.

Szervánszky Cukrászda, 1986

2005-ben az Év Cukrászdája címet nyerte el. Az alapító Szervánszky László 2007-ben díszpolgári címet kapott, 2010-ben Pro Turismo díjban részesült, valamint Venesz-díjjal is elismerték munkásságát.

A híres cukrászdát gyermekei László és Judit viszik tovább. Az 50 éves évfordulóról méltón emlékeznek meg egész évben.

Szent Korona Cukrászda, 2005
Szent Korona Cukrászda, 2020 (VIRA.HU Archív fotó) 

2006 novemberében nyitotta meg Zsikla József a Bianco-Neró Cukrászdát a Kiss Ernő utcában. Különböző ízű fagylaltok, sütemények, torták, egyéb édességek, kávé található kínálatukban.

Bianco-Neró Cukrászda, 2020 (VIRA.HU Archív fotó)

2021-ben nyitotta meg kapuit a Zsikla Fagylaltozó a volt MKcayals helyén, a Vécsey Károly utca 1. szám alatt.

 

Forrás:
http://www.govcenter.hu/uzlet/Public/Uzleteklista.aspx?onk_id=32
Szakál László: Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén
Helytörténeti Gyűjtemény fotótára

 

MEGOSZTÁS