A Kiskőrösi Lövészklub rendhagyó edzést tartott október 9-én, amikor egy meghívott oktató segítette elméleti előadásával és gyakorlati bemutatójával a klub sportlövőinek fejlődését. A kiskőrösi lőtéren tartott edzés alkalmával a fiatal versenyzők szerezhettek új ismereteket.

Az egyesület részéről Maglódi Attila elmondta, hogy rendszeresen szoktak meghívni olyan neves versenyzőket, edzőket, akik segíthetnek tanácsaikkal a sportlövők fejlődésében. Most a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség elnökségi tagját és a Steel Challenge szakág versenyzőjét, dr. Eördögh Attilát kérték fel arra, hogy tartson edzést a klub fiatal sportlövői részére.

-Hirdetés-

Most kifejezetten a Steel Challenge szakággal kapcsolatos edzés szerepelt a programban. Erről a szakágról tudni kell, hogy egy Amerikából induló sport (1981), ami egyesíti a gyorsaságot és a pontosságot. Öt fémből készült célt kell eltalálni a lehető legrövidebb idő alatt. Ezt az öt célt ötször egymás után kell meglőni – ez egy pálya. A versenyek általában 3-8 pályából állnak. Az idők összeadódnak, és akinek kevesebb az ideje, az nyer. Pisztollyal és puskával is lehet lőni, és ezeken belül is van nyílt irányzék és optika.

A junior versenyzők közül öten vettek részt az edzésen, akik a napot egy elméleti előadáson való részvétellel kezdték. Ezt követően a lőtéren különböző részfeladatokra bontva tanulták meg a Steel Challenge teljes pályájának a teljesítését.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS