A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 8. fordulójában szomszédvári rangadót játszott egymással a Kiskőrösi LC és a Soltvadkerti TE csapata. A mérkőzés hazai csapata a Kiskőrös volt, de a gárda pályabezárása miatt október 10-én a mérkőzést Kiskunmajsán játszották le.

Kiskőrösi LC: Paunovic – Szedmák (Amin), Hajnal, Pekker (Mokrickij), Dunai (Tóth Á.), Simon, Salami, Nagy A., Mihály, Barkóczi, Pintyi.
Edző: Füleki Antal

-Hirdetés-

Soltvadkerti TE: Eifert – Gémesi (Dulai), Katona, Frei, Tóth Á., László, Hegedűs, Bashiri-Shahroodi, Supka, Molnár (Varga B.), Fék.
Edző: Újvári Gábor

A Soltvadkerti TE csapata

A találkozó hűvös időben kezdődött el egy nagyon jó állapotú, de kicsit mély talajú pályán. Mindkét csapat nagyon megszervezte a védekezését és fegyelmezett, lelkes játékot nyújtott végig a mérkőzésen. A találkozót eldöntő gól a 33. percben született, amikor a kiskőrösi Simon Dominik a jobb oldalon lefutotta a védőket, és egyedül vezetve a kapura a labdát, higgadt mozdulattal helyezett a hálóba (1-0). Az első félidőben két esetben is óriási helyzetet hagytak ki Gémesi János és Bashiri-Shahroodi Arian révén, egy alkalommal pedig Hajnal Gábor a kapu torkából mentett Tóth Árpád elől. A kiskőrösieknek is voltak nagy lehetőségeik, de a befejezésnél pontatlanok voltak.

A szünet után két óriási helyzete is adódott a soltvadkertieknek, de Paunovic Márkó nagy bravúrral védett Bashiri-Shahroodi Arian kapufájánál, pedig a kiskőrösiek mellett volt a szerencse. A találkozó utolsó harmadában Salami Eugene két esetben is lezárhatta volna a mérkőzést, de nem tudta pontosan befejezni az akciót, vagy a kapura lövését a gólvonalról rúgták ki a soltvadkerti védők. A mérkőzésen a hazai oldalon Paunovic Márkó, a vendégeknél pedig Eifert János kapus teljesítményét is ki kell emelni, akik több esetben is nagy bravúrral mentették meg csapatukat a góltól.

A játék képe, és a helyzetek alapján végig nyílt találkozót vívott egymással a két gárda, amely során a küzdelem dominált, és a sok helyzetéből egyet értékesítő kiskőrösiek nyertek.

Kiskőrösi LC – Soltvadkerti TE 1-0 (1-0)

Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:

-Mi nem gondolkodunk nagyon előre, és minden héten az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk. Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen egy szomszédvári rangadóra készültünk, de a kialakult körülmények miatt pályaválasztóként idegen környezetben, és kevés néző előtt játszottunk. Próbáltam a héten a rangadónak megfelelő szellemben felkészíteni a mérkőzésre a csapatot. Az ellenfelet ismerve próbáltam egy olyan taktikát összerakni, ami eredményes lehet a mai napon, de el kell mondanom, hogy a soltvadkertiek is nagyon jól felkészültek belőlünk. Rangadóhoz méltó, izgalmas, küzdelmes mérkőzést játszottunk és volt, hogy a szerencse is mellénk pártolt. Nagyon örülök, hogy a találkozót eldöntő egyetlen találatot mi szereztük meg, és nyerni tudtunk.

Újvári Gábor – Soltvadkerti TE edzője:

-A rangadóhoz méltóan nagy várakozással készültünk a héten a mérkőzésre annak tudatában, hogy egy jó erőkből álló Kiskőrös ellen lépünk pályára. Arra számítottunk, hogy a kiskőrösiek fogják majd többet birtokolni a labdát, és az üres területekre beinduló gyors játékosaikkal próbálnak kapura veszélyes támadásokat vezetni. Nagyon sajnálom, hogy az egyik ilyen beindulásból kaptuk a találkozót eldöntő találatot. Úgy gondolom, hogy egy kis szerencsével a döntetlen bennünk volt a mai napon, mert a kontratámadásaink veszélyesek voltak, de a befejezéseknél pontatlannak bizonyultunk. Amit szeretnék kiemelni, hogy ma is volt tartása a csapatnak, vesztett helyzetben sem adtuk fel, és az utolsó másodpercig nagyon odatették magukat a fiúk, hogy jó eredményt érjünk el.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS