Rovatunk célja, hogy elszármazott, egykori keceli lakosok tapasztalatain keresztül az olvasó ízelítőt kapjon a Kárpát-medencén túli világból. Ebben a hónapban Dúcz Katalin egykori helyi angoltanár történetén keresztül tekinthetünk bele a kaliforniai élet szépségeibe.
Mióta élsz az Egyesült Államokban, és miért épp Kaliforniában telepedtél le végül?
2005-ben költöztem ki az USA-ba, először Louisianaban éltem 7 évig. Ott nagyon más volt a miliő, mint Európában. Amerika déli területein az emberek többsége ugyanis olyan fundamentalista keresztény beállítottságú, amely még a magyar vallásos neveltetésű emberek számára is agymosásnak tűnhet. Nem igazán éreztem magaménak azt a mentalitást. Többet megtudva az államokról, éreztem, hogy Kalifornia lesz a nekem való hely, és amikor megérkeztem, egy teljesen más világban találtam magam. Itt nyitottak és elfogadóak az emberek, sokféle nemzetiség békében megfér egymás mellett, tulajdonképp az “élni és élni hagyni” hozzáállással. Itt nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és az egészséges táplálkozásra, ezek pedig számomra is fontos dolgok. Az is vonzó volt, hogy ez egy gyönyörű állam, ahol karnyújtásra vannak a hegyek, az óceán, a borvidékek és a sivatag is, az időjárás pedig a lehető legideálisabb.
Pontosan hol élsz, milyen miliőben?
Los Gatosban, egy kisvárosban élünk a férjemmel, kb. egy órányira San Franciscotól. Ez itt a Szilícium-völgy közepe, nem messze van tőlünk a Google, az Apple, a Facebook központja, és az utcánkban van a Netflix is. Mégis elég kicsi hely ez ahhoz, hogy ismerősökkel, barátokkal fussunk össze minden alkalommal, ha kimozdulunk otthonról, és a szomszédokkal is nagyon jó a viszonyunk. Emiatt is szeretek itt élni, mert az itteni miliő nagyon hasonló az otthoni kisvárosi atmoszférához. Louisianaban minden messze volt, nem is volt járda, senki sem ment gyalog sehová.
Eric, a férjem 25 éve él ebben a házban. Nem nagy, de kettőnknek épp elég. Az előkertben szaladgálhatnak a kutyák, hátul pedig egy úszómedence és jacuzzi van. A szabadidőmben a kertet rendezgetem.
Mi kellett ahhoz, hogy egy magyar középiskolai angoltanárból ápolónő légy?
Amikor kijöttem Amerikába, tudtam, hogy nem akarok tanítani. A tanárokat itt sem fizetik meg kellőképpen. Nem volt kedvem sem amerikai tinédzsereket tanítani, sem azon aggódni, hogy mikor kezd valaki az én iskolámban is lövöldözni. Úgy döntöttem tehát, hogy nekivágok itt is az egyetemnek. Ehhez viszont újra kellett érettségiznem, mert az otthoni diplomáimat nem fogadták el. Elvégeztem a nővérképzést, amit itt egyetemi szinten oktatnak, és nagyon megbecsült szakma. Mai napig meglepő számomra, hogy milyen elismeréssel fordulnak hozzám az emberek emiatt. Bár az is igaz, hogy a kórházakban itt sokkal több felelősség hárul egy nővérre, mint Magyarországon. Több évig dolgoztam intenzív osztályon, plasztikai sebészek mellett műtővezetőként, most pedig egy ambuláns klinikán a műtétek utáni utókezeléseket és a betegek irányítását végzem. Ez nagyon egyszerű munka, a pozíció jóval kevesebb felelősséggel jár, mint az előző munkahelyeimen és csak heti három napot dolgozom. Így 50 felé közeledve, hálás vagyok, hogy már nem kell olyan sokat dolgoznom, és lassan már a nyugdíjba vonulásunkat tervezhetjük a férjemmel.
Mi számodra a legszembetűnőbb különbség a karrierépítésben Magyarországhoz képest?
A legnagyobb különbséget abban látom, hogy itt, ha valaki tanul és energiát fektet abba, hogy valamiben igazán jó legyen, az mind anyagilag, mind társadalmi megbecsülés szintjén megtérül. Aki nem tanul, de szorgalmas, az is sokra viheti. Itt például, ha jól értesz a programozáshoz, nem is kell diploma, szuper karriered lesz valamelyik óriáscégnél vagy startupnál. De mindez leginkább Kaliforniára, és nem az egész USA-ra igaz. Vannak olyan részei az országnak, ahol nagy a szegénység, nincs munka, az ország közepe például teljesen más világ.
Milyen kulturális eltéréseket tapasztalsz Magyarországhoz képest?
Talán a legnagyobb kulturális különbség ebben az államban, hogy a világ minden részéről élnek itt emberek. Minden népnek van saját étterme, közössége és kulturális lenyomata. Kalifornia kétnyelvű, főként a spanyolt és az angolt használják, de persze mindenki beszéli a saját nyelvét is, ezért a hivatalokban minden legalább 5 nyelven van kiírva.
A másik érdekes dolog, hogy a nagy tech-cégek jelenléte miatt olyan érzés itt élni, mintha a világ közepén lennénk. A férjem is a technológia világában dolgozik, a golf klub – ahol sok időt tölt – szintén mérnökökkel és programozókkal van tele, az emberek fő témája a tőzsde, a befektetés és a piac. Rengeteg gazdag ember él itt, és sokan beleesnek abba hibába, hogy egymáshoz mérik a vagyonukat, és soha nem elégedettek. Nagyon tudatosnak kell lennie az embernek itt, hogy hálás tudjon lenni azért, amije van, és ne hasonlítsa magát folyamatosan másokhoz. Így, hogy éltem az ország közepén is, van viszonyítási alapom, és én borzasztó hálás vagyok, hogy ilyen jó irányba változott az életem.
Visszavágysz-e néha Magyarországra, vagy már Kaliforniát tekinted otthonodnak?
Nekem valahogy sehogyansem alakult az életem otthon, sem szakmailag, sem a magánéletemben. Küzdelem volt minden, tehát ebből a szempontból nem hiányzik a régi életem. Persze hiányoznak a barátaim, meg a családom, akikkel online tartjuk a kapcsolatot. De mindig is vágytam arra, hogy világot lássak, és Amerika nagyon kegyes volt hozzám. Úgy érzem megtaláltam itt a helyem.
Nagyon hálás vagyok a szüleimnek a gyermekkoromért, jobb családban nem nőhettem volna fel, ők mindig is fognak hiányozni. Szívesen megyek haza látogatóba, de azt nem hiszem, hogy valaha már hazaköltöznék.
Hogy hova visz az élet minket, még nem tudhatjuk biztosan, de nekem már itt van az otthon, itt kezdtem gyökereket ereszteni. Vettünk egy kis házat Santa Barbaraban, abban a reményben, hogy az időnk felét majd ott tölthetjük évente. Egyelőre ez a terv, a többit majd hozza az élet.
Írta: Csiszér Erika
Képek: Dúcz Katalin
