Körülbelül egy évre nyúlik vissza az időben az az egyeztetési folyamat kezdete, amely Font Sándor országgyűlési képviselő és Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere között zajlik: a megbeszélések középpontjában a Városi Sporttelep felújítása áll, tájékoztatott Font Sándor az október 20-i kiskőrösi képviselő-testületi ülésen.

-Hirdetés-

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy csak olyan városokkal lehet tervezni előre, amelynek van jövőképe, és Kiskőrös városvezetése ilyen. Erre szolgál példaként az új, hatcsoportos Kőrisfa Óvoda megépítése, melynek kivitelezésére az Európai Uniós forráson túl további komoly állami támogatás érkezett a városba, tájékoztatott Font Sándor.  

Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője bejelentette: egy új szabadidős és sportcentrumot fognak létrehozni Kiskőrösön.

A honatya kifejtette, hogy most egyebek mellett a sporttelep arculatának frissítésén a sor. A terv előrehaladottságát jelzi, hogy néhány napon belül meg fog születni az a kormánydöntés, mely alapján több, mint 200 millió forint támogatást fog kapni a beruházásra a város. Így egy új szabadidős és sportcentrumot fognak létrehozni Kiskőrösön.

Fotó: Kiskőrös Város

Domonyi László polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az elnyert támogatásból 400 férőhelyes fedett lelátót alakítanak ki, és 800 székkel bővítik a nézőteret. Emellett felújításra kerül a futópálya, és körben térkővel alakítják ki a járdát. A jelenleg még rendezetlen bejáró és parkolók térkőburkolatot kapnak. A futballpálya labdafogóhálóval bővül, és a C pálya mögötti hátsó részen új kerítés fogja elhatárolni a sporttelepet. Az atlétikai sportok kedvelői is helyet kapnak majd azzal, hogy súlylökő kör és távolugró gödör is a szabványoknak megfelelően kerül majd kialakításra. Várhatóan a beruházás a jövő év elején elkezdődik.

MEGOSZTÁS