Mint arról korábban beszámoltunk, 2021. október 15-én pénteken megtörtént Kiskunhalason a Budapest-Belgrád vasútvonal ünnepélyes alapkőletétele, mellyel megkezdődött a beruházás kivitelezése.

Míg a kalocsaiaknak az épülő híd (az M6-ra való becsatlakozás), addig a kiskőrösi térségben élőknek a vasúti gyorsforgalmi rendszer kialakítása fog egy teljesen új világot kinyitni a jövőben – tájékoztatott Font Sándor országgyűlési képviselő az október 20-i képviselő-testületi ülésen, Kiskőrösön.

-Hirdetés-

A képviselő hangsúlyozta, hogy ma még sokak számára nem látható újdonságot, és fejlesztési lehetőséget fog jelenteni. A képviselő elmondta, hogy a kínai fél már figyelemmel kíséri, hogy a vonal mentén hol lehet új ipari parkot létrehozni. Tehát egy olyan új dimenziót nyit ki, amire most még nem vagyunk felkészülve.

Font Sándor felidézte: a térségben élőknek jó hír, hogy a beruházást követően 1 óra alatt elérhetik Budapest belvárosát. Ezt jelenleg a főváros külső kerületeiben lakók sem tudják teljesíteni, mivel körülbelül 1.5 óra, amíg bejutnak a belvárosba. Ez olyan helyzetet teremthet, hogy akár Kiskőrösben is gondolkodhatnak fiatal gyermeket vállaló párok, akik a Családi Otthonteremtési Kedvezmény minden előnyét, vagy éppen a megélhetési költség alacsonyabb mivoltát keresik.

Mint mondta, az alapkőletétellel fizikailag elindult a beruházás: az előkészületi munkák zajlanak, és várhatóan jövő év áprilisa-júniusa lesz az az időszak, amikor elkezdik felszedni a jelenleg még működő vágányrendszert. A kívülállók számára is egy látványos szakaszába fog fordulni az építkezés, és ezt követően vágányzár lép életbe.

A jelenlegi tervek szerint közvetlen buszjáratokat fognak indítani a településekről Budapestre – tájékoztatott Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője.

 

Kapcsolódó cikk
Lerakták a Budapest-Belgrád gyorsvasút alapkövét
Lerakták a Budapest-Belgrád gyorsvasút alapkövét
Kiskunhalason megtörtént a Budapest-Belgrád vasútvonal ünnepélyes alapkőletétele. Ezzel megkezdődött a kivitelezés. A több mint 150 kilométeres, duplavágányos magyarországi szakasz Kiskőröst...

Kiemelt kép: illusztráció (https://static.regon.hu/) 

MEGOSZTÁS