2021. október 22-én, az 1956-os október 23-i Forradalom és Szabadságharc Emlékünnepe alkalmából ünnepi testületi ülést tartottak Soltvadkerten, a Gyöngyház Kulturális Központ színháztermében. Erre a városi ünnepség után került sor. Csak egy napirendi pont volt, mégpedig a Soltvadkert Város Önkormányzat Képviselő-testülete által adományozott önkormányzati kitüntetések és díjak átadása.

Az eseményt Temerini Ferenc polgármester nyitotta meg köszöntő szavaival. Az önkormányzati díjak átadását megelőzően azonban, még egy jeles díj átadására került sor. Mégpedig id. Mátyus Lajos főiskolai vasdiplomájának átadására, melyet azok a felsőfokú végzettséget szerzett diplomás személyek kaphatnak meg, akik oklevelüket 65 évvel korábban szerezték meg. Sajnos az ünnepelt nem tudott személyesen részt venni a megtisztelő eseményen, így a díszoklevelet korábban adták át neki. Életútját és kimagasló pályafutását azonban a méltatásból megismerhették az egybegyűltek.

Az önkormányzati kitüntetéseket és díjakat Temerini Ferenc polgármester adta át az ünnepelteknek, a kitüntető címeket Kárász András alpolgármester ismertette, méltatásukat Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyző olvasta fel.

Soltvadkert Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati kitüntetések és díjak adományozásáról szóló 8/1998. (IV.3.) ITT rendeletben foglalt felhatalmazás alapján 2021. évben az alábbi személyek részére adományoz kitüntető címet, kitüntetést és díjat:
  • „Soltvadkert Város Díszpolgára” kitüntető címet adományoz: Bezsenyi László soltvadkerti lakos részére, a településen önkormányzati képviselőként és alpolgármesterkén végzett több évtizedes, kiemelkedő és áldozatos közéleti munkásságáért, mellyel nagymértékben hozzájárult Soltvadkert Város fejlődéséhez és jó hírnevének növeléséhez.
Bezsenyi László lett 2021-ben „Soltvadkert Város Díszpolgára”
  • „Soltvadkert Városért” kitüntető címet adományoz Szabó Sándorné soltvadkerti lakos részére sok éven át a Lukács Park gondozása és szépítése terén önzetlenül és elkötelezetten végzett közösségi munkásságáéit.
Szabó Sándorné és férje, Szabó Sándor
  • „Soltvadkert Város Szolgálatáért” kitüntetést adományozza és egyhavi bruttó illetményének megfelelő jutalomban részesíti Ambrus Ferencné soltvadkerti lakost, a Soltvadkerti Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjeként a köz szolgálatában 38,5 éven át elhivatottan és kiemelkedő szakmai színvonalon végzett köztisztviselői munkásságáért nyugdíjba vonulása alkalmából.
Ambrus Ferencné és Temerini Ferenc
  • „Soltvadkert Város Szolgálatáért” kitüntetést adományozza és egyhavi bruttó illetményének megfelelő jutalomban részesíti Beischlagné Kerti Ilona soltvadkerti lakost az Egyesített Szociális Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálatának családsegítőjeként végzett kiemelkedő közalkalmazotti munkásságáéit nyugdíjba vonulása alkalmából.
Beischlagné Kerti Ilona
  • „Az Év Sportolója” díjat adományozza és egyszázezer forint pénzjutalomban részesíti HUFBAU-AKKHR Ambrus Asztalitenisz Akadémia női  NB-I-es csapatát, Ambrus Beátát, Müllerné Valics Emesét és Müller  Evelint kiváló sportolói helytállásáért, kifejezetten az asztalitenisz sportágban 2021-ben elért kimagasló eredményeiéit.
Kárász András, Ambrus Beáta, Müllerné Valics Emese és Müller Evelin (b-j)
  • „Soltvadkert Város Sportjáért” díjban részesíti Nagy Jánost, a sport tiszteletéért, kiemelten a sakk sportágban elhivatottan végzett, áldozatos edzői munkásságáért és a versenysakk meghonosítása terén végzett kiemelkedő tevékenységééit.
Nagy János veszi át a díjat
  • „Az Év Vállalkozója” díjban részesíti Akker-Plue Kft., akasztói székhelyű vállalkozást a soltvadkerti telephelyen hosszú időn át végzett, kiemelkedő vállalkozói tevékenységéért, munkahelyek létrehozásáért és megtartásáért, mellyel hozzájárult a város fejlesztési céljai megvalósításához.
-Hirdetés-

  • „Soltvadkert Város Közbiztonságáért” díjat adományozza Bene Zsolt soltvadkerti lakos részére, Soltvadkert Város közbiztonságának, nyugalmának és rendjének megőrzése terén közel 30 éven át végzett áldozatos polgárőri munkásságáért.
Bene Zsolt feleségével

A kitüntetettekről és díjazottakról elhangzott méltatásokat hamarosan közzétesszük a VIRA.HU-n!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (120 db kép)
MEGOSZTÁS