November 16-án, kedden este 18.00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központ földszinti termébe, a Kiskőrösi Vállalkozói Klub Egyesület megbeszélésre hívja tagjait és mindazokat a vállalkozókat, akik még nem tagok, de szeretnének az egyesületbe tartozni – írja Kiskőrös város

 
Városunkban a 80-as évek végén jött létre először egy olyan kezdeményezés, amely a városban működő vállalkozások számára próbált teret biztosítani egymás tevékenységének a megismerésére.
 
2019. év végén Kiskőrös Város Önkormányzata kezdeményezte egy Vállalkozói Klub összehívását, amelyen a jelenlévők többsége úgy döntött, hogy Kiskőrös város vállalkozóinak és vállalkozásainak szakmai összefogása, pártpolitika-mentes együttműködésének elősegítése, a helyi önkormányzat gazdaságélénkítő szerepének támogatása érdekében egyesületi formában működjön a klub.
 

Kiket várnak a Kiskőrösi Vállalkozói Klubba?

 
Kiskőrösi társasvállalkozások vezetőit, egyéni vállalkozókat, szolgáltatókat, akik szeretnének részt venni a vállalkozásokat érintő és segítő programokon, az ezeket követő kötetlen beszélgetéseken, ahol lehetőség nyílik ágazati és általános problémák megvitatására, egy vacsora melletti információ cserére.
 
Várják a vállalkozások vezetői mellett azokat a fiatalokat, akik a mostani vezetők nyomdokaiba lépnek egyszer, egy ilyen klub az ő felkészítésüket is nagyszerűen tudja segíteni.
Az egyesület vezetősége csupán javaslatot tesz a programokra, azokat azonban a klub tagsága határozza meg, annak érdekében, hogy minél jobban igazodjon a tagság igényeihez.
 
Ha Ön is szeretne csatlakozni e kezdeményezéshez, akkor várják megtisztelő jelenlétét.
November 16-án, kedden este 18.00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központ földszinti termében, már egyesületi formában tartanak összejövetelt.
 
Ha szeretne részt venni a klub összejövetelein, akkor jelezze: Fejesné Sipiczki Hajnalkánál a 06-20/412-99-17-es telefonszámon, vagy a muvelodes@kiskoros.hu email címen.
 
 
Forrás: Kiskőrös város
Kiemelt kép: ARCHÍV fotó – https://vira.hu/2019/12/06/egyesuletet-hoznak-letre-a-kiskorosi-vallalkozok/ 
-Hirdetés-