A korosztályos utánpótlás labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC U16-os gárdája nagyszerűen szerepel az idei szezonban. A fiatalok eddig 7 mérkőzést játszottak le és 6 győzelmet arattak, valamint 1 döntetlent játszottak, ami után 19 ponttal vezetik a tabellát.

Az együttes legutóbb a bajnokság 9. fordulójában november 6-án hazai környezetben fogadta a Kiskunhalasi FC gárdáját, akik ellen 7-1-re (4-1) nyertek: Kovács K.Solymosi, Rácz, Simon, Györgye, Várszegi, Rohoska, Dörmő, Kusztos, Vágvölgyi, Csányi.

-Hirdetés-

A kiskőrösi gárda már a 13. percben 2-0-ra vezetett, ami után szépítettek a vendégek (2-1). A hazai fiatalok ezt követően az első félidőben szereztek újabb két találatot (4-1), amivel el is döntötték a mérkőzést. A kiskőrösi együttes a mérkőzésen végig fölényben volt és ilyen nagy arányban is megérdemelten nyert. A haza csapatból ki kell emelni az 5 gólt szerző Várszegi Dominikot, akin kívül még a kapuba talált Simon Kornél és Dörmő Ádám.

Bárány Mihály – Kiskőrösi LC edzője:

A mai mérkőzésre igen szűkös kerettel tudtunk kiállni, mivel a sérülések és egyéb dolgok miatt több hiányzónk volt. A találkozót így cserejátékosok nélkül játszottuk végig, ezért a csapat minden játékosa dicséretet érdemel, hogy ilyen magabiztos teljesítményt nyújtva tudtunk nyerni. Ki kell emelnem a mai mérkőzésen is a jó támadójátékunkat, ami az egész szezonban jellemzi eddig a csapatot, hiszen 7 mérkőzésen 63 gólt lőttünk. A védekezésünk is megfelelő volt, ami stabilitást ad a csapatnak és az eddig összesen kapott 4 találatunk is kiemelkedőnek mondható a mezőnyben. Nagyon bízom abban, hogy a továbbiakban is folytatni fogjuk a jó szereplésünket a hátralévő mérkőzéseinken is, amikor már a bajnokság erősebb csapatai ellen is játszunk. Nagyon szeretnénk az őszi szezont a dobogó valamelyik fokán zárni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS