A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata november 7-én egy U11-es utánpótlás tornát rendezett. Az Országos Gyermekbajnokság küzdelmeiben szerepel ebben a korosztályban a kiskőrösi klub gárdája, ahol Bács-Kiskun és Csongrád megyei csapatok mérik össze egymással erejüket.

-Hirdetés-

 

Ezen a napon a kiskőrösi sportcsarnokban látták vendégül a Kecskeméti NKSZSE, a keceliek és Bócsa csapatait, valamint Szegedről két gárdát. A kiskőrösi fiataloknak ezen a hazai rendezésű tornán két mérkőzésük volt, melyeket nagy gólkülönbséggel megnyertek. Az első találkozón a kecelieket győzték le 18-1-re, majd szegedieket múlták felül 11-4 arányban. A csapat edzője Fenyvesi Éva elmondta, hogy a lányok heti három edzésen vesznek részt, hétfőn és szerdán a városi sportcsarnokban, csütörtökön pedig a Bem iskola tornacsarnokában.

A gyakorlások során a mozgáskoordinációs és a labdás ügyességi feladatok kapják a legnagyobb hangsúlyt, valamint a kézilabda alapelemeit próbálják elsajátítani a gyermekek. A gyermekbajnokságról megemlítette, hogy itt nem vezetnek statisztikákat és az eredményeket sem regisztrálják. Ebben a korosztályban a rendszeres versenyeztetést és a mérkőzéshelyzetek kialakítása a legfőbb szempont, de természetesen azért számolják a gólokat és nagyon örülnek a lányok, ha nyerni tudnak valaki ellen. Az U11-es gyermekbajnokságban a hódmezővásárhelyi tornát követően ez volt most a második forduló, amelyek során összességében három győzelem mellett egy vereséget szenvedett a csapat. Legközelebb november végén Kecskeméten lépnek pályára a lányok egy hasonló torna alkalmával.

A tornán szerepelt U11-es kiskőrösi csapat: Kiss Lili (k), Rőti Viktória, Hauk Zóra, Torgyik Eszter, Brada Berill, Csanády Nóra, Monory Erzsébet, Torgyik Panni, Pazdernyik Hanna.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS