Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese címmel a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai 2017-ben díjat alapítottak. Az elismerés felhívását az idei évben is meghirdetjük- olvasható a Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ (Civil Központ) honlapján.

 Az önkéntesség december 5-ei világnapjához kapcsolódóan megrendezett díjátadó ünnepség célja, hogy elismerjük az önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését és fáradozását, valamint hozzájáruljunk ahhoz, hogy az önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen.

-Hirdetés-

Fontosnak tartjuk továbbá, hogy Bács-Kiskun megyében az önkéntes tevékenységet végzők mellett, a fogadó intézmények, szervezetek is nagyobb nyilvánosságot kapjanak, ezért a díjátadó ünnepséget követően lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a megyében működő civil szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői megismerhessék egymás munkáját, célkitűzéseit, törekvéseit a későbbi sikeres együttműködés reményében.

Az ünnepségen Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese és Az Év Ifjú Bács-Kiskun Megyei Önkéntese címmel két díjat adunk át.

 A díjátadó tervezett időpontja: 2021. decembere
(figyelembe véve az aktuális járványügyi helyzetet)

A pontos helyszínről és időpontról a későbbi, hivatalos meghívóban adunk tájékoztatást.

A jelölések leadásának határideje:2021. november 21., vasárnap

A jelöléseket a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház elektronikus címére, az eselyteremtes.bacs@gmail.com e-mail címre várjuk.

További információ a +3620/310-18-50-es telefonszámon kérhető.

Pályázni a mellékelt, kitöltendő adatlap beküldésével lehet, melyet IDE kattintva tud letölteni.

Kérjük, a jelölő szervezetek, intézmények tartsák szem előtt, hogy a díjra jelölt személy a küldő intézménnyel munkaviszonyban csak akkor állhat, ha a szabadidejében végzett önkéntes tevékenység alapján jelölik az elismerésre! A munkaköréből adódóan elvégzett feladatok alapján nem jelölhető senki!

Forrás: recic.hu
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS