Kiss Tamás, a KEVI gimnázium 8.A osztályos tanuló segítésére szervezett jótékonysági koncertet Gmoser István, az iskola énektanára november 19-én, este 18 órai kezdettel a Kiskőrösi Evangélikus Templomba.

Tomi már 6 éve a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola tanulója is, ahol többek között az est szervezőjének, Gmoser Istvánnak a növendéke. A tanár úr összehívta azokat az énekelni, vagy zenélni szerető tanulókat a KEVI gimnáziumból, és ismertségi köréből, akik szívesen részt vennének az esten.

-Hirdetés-

A KEVI gimnázium mostani és egykori diákjai, tanárai közül néhányan egyénileg, és együtt egy kórusként is énekeltek, zenéltek a templomba érkező érdeklődőknek, akik megtöltötték a padsorokat.

Elsőként a One moment in time című darabot adták elő. Ezt követte Ocskai Roland, a Wattay középsikola diákjának szólója, a Nélküled című számmal.

Ocskai Roland

Folytatásként Juhász Áron 7. osztályos tanuló trombita szólója következett: Concierto de Aranjuez. Őt követte ifjabbik Gmoser István, az Erdő közepén című dallal. Koczkás Mirjam a Ballada a hazámról című népdal feldolgozását énekelte.

A KEVI gimnázium 7.A, 7.B, 8.A, és 9.A osztályok diákjai kórusként kísérték Németh Botond és Martin Péter előadását, akik a Vén Európa c. számot énekelték.

Sztojka Natália éneke folytatta a sort: Húsz év múlva, majd Weiszhaupt Lilitől hallhattak egy részletet A Kis herceg c. regényből.
Őt követte Ungvári Pálma és Csvila Johanna szaxofonon, klarinéton Turán Balázs. Énekkel kísérte őket Martin Péter. Hidas Frigyes, Magyar dalok c. művét adták elő.

Ungvári Pálma, Csvila Johanna, és Martin Péter

Az alkalomhoz illő Halleluja c. éneket Breznyán Kingától hallhatták az egybegyűltek, majd a sokak által ismert Trónok Harca főcímdalát játszotta el a zenekar.

A rendezvény zárásaként a 10. osztályos lányok, Breznyán Kinga, Trsztyinszki Lili és Tóth Eszter előadásában hallgathatták meg az Ez az otthonunk című dalt.

Szentgyörgyiné Szlovák Mária ajándékkal köszönte meg a szervező, Gmoser István fáradozásait, és mondott köszönetet minden résztvevőnek és felkészítőnek.

A közönség az utolsó, ráadás dal után fennállva tapsolta meg a diákokat, akik egy nagyon szép estét hoztak létre Kiss Tamásnak.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (45 db kép)
MEGOSZTÁS