Szabó-Husvéth Renáta, ötletgazdával és főszervezővel beszélgettem arról, hogyan indult el Csengődön az adventi ablakok közösségi programsorozat.

Honnan jött az ötlet?

Egy ideje figyeltem a környező településeken az adventi időszakban megjelenő ablakok híreit. Abban reménykedtem, hogy a mi községünkben is lesznek olyanok, akik örömmel részt vennének egy hasonló kihívásban. Mivel óriási karácsonyrajongó vagyok, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a szervezésbe.

Szabó-Husvéth Renáta, karácsonyrajongó családjának mesebeli udvara
Hogyan kezdtél bele?
-Hirdetés-

Kíváncsiságból írtam ki a saját Facebook oldalamra, hogy érdekli-e a csengődieket, lennének-e vállalkozó kedvű családok, akiknél adventi díszbe öltöznek az ablakok.

Gyorsan jöttek a válaszok?

Igen. Szinte hihetetlen volt számomra. Még aznap „elkelt” mind a 24 ablak. Sőt, jó néhány napig megkerestek üzenetben, hátha kimaradt egy szám.

Mesélj, kérlek, a megvalósítás menetéről!

Létrehoztam egy nyilvános csoportot, hogy a részleteket meg tudjuk beszélni. Az volt a gondolatom, hogy a közösségépítés ne csak abban nyilvánuljon meg, hogy egy-egy ablak kerül díszítésre. Ezért terveztem sétát minden este. Mindenki arra szavazott, hogy a házaknál legyen vendégvárás. Meleg ital, finom sütik, hagymás-zsíros kenyér kerül az asztalokra. Nagyszerű hangulat kerekedik minden este.

Kis versikék mutatják az utat a csengődieknek

Hogy még érdekesebbé tegyem a játékot, minden családhoz, akiknél megjelennek a számok, személyre szóló verset írtam. Illetve néhány kreatív család maga költötte verssel készült, rejtvényeket is rejtett el az útvonalon. Ezt a költeményt, minden nap 19 órakor felteszem a csoportba. Ebben – ha ügyesen fejtik meg – rejtőznek az instrukciók arra vonatkozóan, hol található az aznap esti ablak.

Mik az eddigi tapasztalataid?

Az első ablaknál az iskolaigazgató fogadta a csapatot mikulásruhában. Óriási meglepetés volt mindannyiunk számára. De minden család nagy szeretettel, sok finomsággal fogad bennünket. Úgy hiszem, sikerül megélni azt a közösséget, ami az eredeti vágyam és tervem volt.

Az első csengődi ablak
Említetted a Bács-Kiskun megyei adventi ablakok versenyt. Arról mit tudhatunk?

Bács-Kiskun megye Facebook oldalán olvastam egy olyan lehetőségről, hogy a települések között, akiknél mind a 24 adventi ablakról készítenek és küldenek fényképet, különleges mesebuszt sorsolnak ki. A Meseföld-Élménybusz egy teljes napra ellátogat 2022-ben a nyertes helyszínre, és izgalmas programokkal várja a gyerekeket.

Minden nap e-mailben küldöm a képeket, és bízunk benne, hogy mi leszünk az a szerencsés település, amely a mesebusszal emlékezik tavasszal az adventi időszakra.

A képeket Szabó-Husvéth Renáta, és a cikk szerzője készítették.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS