Kiskőrösön is megnyitotta kapuit a FeleKarajság Húsbolt, a József Attila utca 20. szám alatt. Bárki, aki betér megtalálja a kedvére valót: a sertés, marha és baromfi mellett többek között saját gyártású sütő kolbászt és „atomdurvánjó” hamburger pogácsát is vásárolhatunk.

Tóth Csaba ügyvezető neve már 6 éve, hogy teljesen összeforrott a húsiparral. Eleinte csak nagykereskedelemmel foglalkozott, így kiváló minőségű áruval látta el a környék húsboltjait és éttermeit. Kollégájával, Dénes Istvánnal közel 4 éve döntöttek úgy, hogy megnyitják az első kiskereskedelmi üzletüket – a FeleKarajság Húsboltot –Soltvadkerten.

Tóth Csaba, ügyvezető
-Hirdetés-

A pandémia kitörésekor a forgalmuk nagy része még mindig főleg az éttermi, iskolakonyhai megrendelésekből adódott, ami egyik pillanatról a másikra szinte a nullával lett egyenlő. Ekkor döntöttek úgy, hogy tovább fejlesztik a kiskereskedelmi vonalat és keceli bolt megnyitásakor már kiskőrösi helyszínt is elkezdtek kinézni, és szépen lassan átalakítani.

A kiskőrösi üzlet megnyitásakor is ugyanaz a cél lebegett a szemük előtt: nem átlagos, hanem egyenesen kiváló minőségű termékeket adjanak ki a pultból. Nagy előnyük, hogy a megmaradt nagykereskedelmi tevékenység miatt, rendkívül gyorsan tudják forgatni az árut, így a vevőkhöz, mindig csak friss hús kerül.

Az üzletvezető elmondása szerint nem találta fel a spanyol viaszt, hanem alkalmazkodott a korunk újdonságaihoz: az utóbbi években rendkívül elszaporodtak a főzőműsorok itthon is, és keményen nyomul például a smokerezés és a barbecue-zás is. Tehát ha valaki betér a húsboltba egy hangzatos angol szóval, akkor nem fogják elküldeni, mivel pontosan tudják, hogy miről beszél. Tudják, hogy mi az a Saint Louis Cut, Boston Butt, Denver Steak, Flat Iron, Tomahawk, vagy épp a Chateaubriand.

A húspaletta közül külön kiemelendő a marha: Tóth Csaba elmondása szerint kevés az olyan beszállító, amely a megfelelő minőségű hús előállítása közben csökkenti a saját ökológiai lábnyomát. Ilyen például a Szomor Farm, amely vállalkozással évekre visszanyúló jó kapcsolatot tartanak fent. Ők teljesen ridegtartású szürkemarhákkal és bivalyokkal dolgoznak, melyből 3500-4000 példányt nevelnek a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Saját takarmány, saját vágóhíd, saját utaztatás egymás melletti területeken; valahol ez a húsipar jövője, mondta el lapunknak Tóth Csaba. Így amellett, hogy kevesebb üzemanyagot égetnek, kevesebb szemetet termelnek, az állat „nyugodt” körülmények között kerül a vágóhídra és ez bizony a hús ízén is érződik.

A marha mellett természetesen vásárolhatunk még rackabirkát és baromfihúsokat is. Csirke, kacsa és pulyka mindig kapható, de hétvégékre folyamatosan érkeznek házi kakasok és tyúkok is. A késztermékek között megtalálható még a füstölt csülök, a kolozsvári, a füstölt nyúlja és tarja, melyeket a saját bontásukból gyártatnak bérbe. A hagyományos termékek közül a házi disznósajt, a hurka vagy éppen a májas is ott lapul a pultokban. Természetesen bedobhatunk még a kosarunkba mangalica zsírt és tepertőt is. A grillezéshez és barbecue-záshoz elengedhetetlen különleges fűszereket, rubokat és szószokat is beszerezhetjük. 

Az üzletvezető arról tájékoztatott, hogy a rendeléseket akár telefonon (06-30/095-1101), akár személyesen is fel tudják venni, így senkinek sem kell izgulnia, hogy lesz-e még szombaton reggel az, amit kitervelt a főzéshez.

A FeleKarajság nyitvatartása:

Hétfő : zárva
Kedd: 7:00 – 17:30
Szerda: 7:00 – 17:30
Csütörtök: 7:00 – 17:30
Péntek: 7:00 – 17:30
Szombat: 7:00 – 11:00
Vasárnap: 7:00 – 11:00

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)