A kormányablakok működése tekintetében kiemelt szempont az egységes szakmai elveken alapuló, magas színvonalú ügyfélszolgálat lehetőségének biztosítása minden állampolgár számára.

A szakmailag és mentálisan is felkészült személyi állomány biztosítása érdekében került sor a kormányablak ügyintézői képzés és vizsga VI. ütemének megszervezésére a kormányhivatalokban. 

-Hirdetés-

A KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15-2016-0002 azonosító számú, „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című projekt által finanszírozott, a Miniszterelnökség és a Veszprém Megyei Kormányhivatal konzorciumában megvalósított képzést követően a Kiskőrösi Járási Hivatal négy ügyintézője, Darin Nikoletta, Árizs Alexandra, Turú Zoltán, és Kovács József tett sikeres vizsgát.

Turú Zoltán, Kovács József, Darin Nikoletta, Árizs Alexandra (b-j)
A vizsgát igazoló bizonyítványt a járványügyi helyzetre tekintettel Turánné Török Ágnes járási hivatalvezető adta át. A szűk körben megrendezett átadó ünnepségre a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor 2021. december 9-én, csütörtökön.

A Kiskőrösi Járási Hivatal által működtetett négy kormányablakban immár 28 ügyintéző rendelkezik ilyen szakmai képesítéssel.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS