Kiss Tamás, a KEVI gimnáziuma 8. A osztályos tanulója nyár közepén minden előjel nélkül rosszul lett. Az igazán örökmozgó fiú mindennapjait a tanulás, zeneiskolai tanulmányai, a néptánc és a kerékpározás töltötték ki.

Édesanyja meghatódva mesélte el, hogy mi történt azon a majdnem végzetes napon és az azóta eltelt hónapok mindennapjaiban. Mint mondta, Tamás hihetetlen kitartással, akarattal rendelkezik, hatalmas életerő inspirálja a fejlődésre, arra, hogy visszaszerezze régi életét. Édesapja Kiss Tamás, édesanyja Petróczi-Kiss Márta, valamint testvérei Gréta és Ábel mellett oktatói, tanárai, barátai és iskolatársai is segítik teljes gyógyulása útján.

-Hirdetés-

 

Az édesanya így mesélt a történtekről:

– 2021. július 30-án délelőtt, minden előjel nélkül Tamás erős fejfájásra panaszkodott. Édesapja kihívta a mentőket, akik megállapították, hogy agyvérzése van. Azonnal helikoptert hívtak, amivel Szegedre szállították. Egy orvoscsapat várta ott, akik elállították a vérzést. Másnap mesterséges kómába helyezték 5 napig, majd mélyaltatásban volt. Augusztus 8-án egy újabb életmentő műtéten esett át, ahol Prof. Dr. Barzó Pál helyreállította azt a roszszul fejlődött eret, ami a tragédiát okozta azzal, hogy megrepedt. Ezután 5 hétig mélyaltatásban volt. Átvitték a szegedi Gyermekintenzív Osztályra, ahol lassan vették le az altatóról. Ekkor kezdte nyitogatni a szemét, úgy kommunikált velünk, hogy csukott szemét összehúzta, kezünket megszorította. Szépen, lassan kaptuk vissza! Szeptember 6-án átszállították Budapestre, a Bethesda Gyermekkórház Gyermekrehabilitációs Osztályára. Itt már mutogatással kommunikált és szépen lassan suttogni is elkezdett úgy, hogy még benne volt a gégekanül, amivel az orvosok elmondása alapján, a betegek nem tudnak beszélni. Budapesten 5 hét alatt lábra állt és mára már minden segédeszköz nélkül sétál, tornázik és néptáncra jár, ahol a bemelegítésben részt vesz. Hálásak vagyunk a Jóistennek, mert nélküle nem itt és nem így lennénk! Párommal hittük, hogy csak ő segíthet és mindig velünk volt a nagyon nehéz és az örömteli pillanatokban is. Legbelül végig tudtuk, hogy Tamás, Isten kegyelméből velünk marad és minden rendben lesz! Hálásan köszönjük a családunknak, akik végig, mint egy bástya, ott voltak mellettünk! A barátoknak és munkatársaknak a sok lelki támogatást! Az ismerősöknek, az egyháznak a közös imát! A mentősöknek a gyors és erős lélekjelenlétet! Az intenzív osztály összes orvosának és ápolójának az emberfeletti munkát! Prof. Dr. Barzó Pál hihetetlen műtétjét! Köszönjük a rehabilitációs osztály dolgozóinak a munkáját! Hálásak vagyunk a Jóisten kegyelméért, mert velünk csodát tett! Páromnak, Kiss Tamásnak a sok erőt, kitartást, ezt csak együtt lehetett végig csinálni! Hálásan köszönjük a gyűjtéseket és adományokat!

Kapcsolódó cikk
Jótékonysági koncertet rendeztek Kiss Tamásért
Jótékonysági koncertet rendeztek Kiss Tamásért
Kiss Tamás, a KEVI gimnázium 8.A osztályos tanuló segítésére szervezett jótékonysági koncertet Gmoser István, az iskola énektanára november 19-én, este...

Tamás fiunknak pedig az erőt, kitartást, mert egy igazi harcos! Soha nem adta fel, csak gőzerővel megy előre! Hisszük, tudjuk, hogy teljesen felépül. Tamás céljai: néptáncolni, biciklizni és az iskolába minél hamarabb visszamenni! Bízunk benne, hogy minden kitűzött célja mihamarabb valóra válik!

Forrás: Boda Zsuzsa; Kiskőrösi hírek decemberi lapszáma

MEGOSZTÁS
Írta: vira