-Hirdetés-

2010 őszén kezdte meg működését Kiskőrös belvárosában az Ágnes Galéria, amelyet Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna alapított, aki korábban népművelőként és pedagógusként is dolgozott városunkban. 2013-ban iratkozott be az ELTE-BTK Művészettörténet Tanszékére, ahol 2016-ban mesterdiplomát szerzett. Diplomamunkája „Mester és tanítvány kapcsolata Péli Tamás, Szentandrássy István, ifj. Kunhegyesi Ferenc művészetében” címet adta, melynek kapcsán monográfiája 2017 novemberében jelent meg. Galériájának célja az ismert kortárs képző- és iparművészek színvonalas alkotásainak bemutatása és értékesítése, ahol olyan elismert művészek alkotásait vásárolhatja meg, mint: Köhler Péter, ifj. Kunhegyesi Ferenc, Stekly Zsuzsa, Albert Éva, Dávid Júlia, vagy Breczkó Péter.

Ági galériájának célja az ismert kortárs képző- és iparművészek színvonalas alkotásainak bemutatása és értékesítése

Olyan mesés világba invitáljuk, ahol decemberben 30% árkedvezménnyel vásárolhatók meg a kortárs képző- és iparművészek által készített csodálatos ajándéktárgyak.

Beszélgetés Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna művészettörténésszel, az Ágnes Galéria tulajdonosával.

Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna 2010-ben nyitotta meg az Ágnes Galériát Kiskőrösön 

Milyen küldetéstudattal álmodtad meg és hoztad létre az Ágnes Galériát 2010-ben?

Úgy gondolom, hogy egy galériának leginkább az a feladata, hogy a professzionális művészeket ismertesse meg a nagyközönséggel. Vannak olyan festőművészek, akik 20-30 éve dolgoznak, mégsem ismeri őket a vidéki közönség. Egy-egy galéria leginkább a galériatulajdonos ízlését tükrözi. Hiába szeretném, én sem tudom a több száz magyar művészt Kiskőrösön bemutatni, csak körülbelül 15-20 művészt, és nekik sem az összes munkájukat. A legtöbb műalkotást ifjú Kunhegyesi Ferenctől vásárolom, aki kiskőrösi lakos. Őt hamarabb el is érem, könnyebb vele a kapcsolatot fenntartani. Akit kiemelnék még, Breczkó Péter. Ő is kiskőrösi származású, vagy Stekly Zsuzsa, akitől a tűzzománc ékszereket veszem. Amit jelenleg viselek ékszer, az is Zsuzsa munkáját dicséri. Próbálom azoknak a művészeknek a munkáit árusítani, akiket már én is ismerek. Köhler Péter nívódíjas festőművész is sokáig lakott itt, akinek képeiből Mesés Itália címmel kiállítást is rendeztem. Azokkal tudok a legjobban együttműködni, akikhez már baráti viszony köt. Gyakran fordul elő, hogy a művészek egymást ajánlják, például Breczkó Péter hívta fel a figyelmemet Bódi Liza betonszobrászra is, hiszen ők együtt végezték el a kerámia tanfolyamot. A művészek mindig képzik magukat és más-más területen is kipróbálják tehetségüket. Nekem az a legjobb, amikor a művészek kiegészítik egymást. Köhler Péter grafikái például Albert Éva képeivel voltak kiállítva. Úgy érzem, hogy színesebb egy kiállítás, ha minimum két művészt mutatok be.

A galériában olyan elismert művészek alkotásait vásárolhatja meg, mint: Köhler Péter, ifj. Kunhegyesi Ferenc, Stekly Zsuzsa, Albert Éva, Dávid Júlia, vagy Breczkó Péter

A galéria tulajdonosa, igyekszik megtalálni és bemutatni a tehetséges fiatal képző- és iparművészeket is. 2019.december 6-án a művészettörténész kurátorként nyitotta meg az Új generáció című tárlatot, amelyen kilenc fiatal alkotó mutatkozhatott be a művelődési központban.

Legutóbb Bódi Liza betonszobrász és Breczkó Péter tűzzománckészítő alkotásait tekinthette meg a kiskőrösi közönség, akik munkáira az igényesség és az egyediség jellemző.

Így mesél élményeiről Ági:

A galéria kínálatát ízlésem szerint alakítom, de azért rendezem a kiállításokat is, mert kíváncsi vagyok a közönség véleményére, reakcióira is. A 2021-es Szüreti Mulatság alkalmával megrendezett kiállítás alkalmával a Versfa például nagyon tetszett a közönségnek.

A Versfa

Az ilyen alkalmakkor mindig nagyon figyelem, hogy ki, melyik képnél, vagy betonszobornál táborozik le, mi az, ami elnyeri a tetszését. Többek között ezért vásároltam meg ezt a betonmadarat, de van egy balerinám is.

A betonmadár Bódi Liza alkotása

Eddig minden műalkotás úgy került a galériába, hogy megérintette a szívemet. Úgy veszem észre, hogy ami az én ízlésemhez közel áll, az általában a nagyközönségnek is tetszik. Ugyanakkor óvatosan lehet az emberek ízlését is formálni, ami az elmúlt 11 évben meglehetősen sokat változott.

Az ingyenes kiállítások megrendezését a galéria tulajdonosa támogatás nélkül, a saját anyagi lehetőségeire hagyatkozva végezte és jelenleg is folytatja.

Ilyen hatalmas mosollyal fogadják vásárlóikat

Milyen élményben lehet részük az Ágnes Galériában azoknak, akik személyesen vásárolnak itt?

Gyakran mesélek a művészekről, a képek, művek keletkezésének körülményeiről, mely által könnyebben hoznak döntést az érdeklődők. Persze több információt is bizalmasan kezelek róluk. Az itt található műalkotásoknak, művészeknek hihetetlen életutaik vannak, hiszen őket nem korlátozza semmi: se országhatárok, se erkölcsi gátak. Kínálatomat igyekszem úgy összeállítani, hogy minden korosztály ízlésének eleget tudjak tenni, persze ez nem mindig sikerül, hiszen mindenkinek más az ízlése. Aki tanácstalan, viszont érdeklődik a művészet(ek) iránt, azok számára ajándékutalvány is kapható a galériában.

Decemberben 30% árengedményt adnak minden ajándéktárgyra és műalkotásra

Közel két éve webáruházon keresztül is lehetőség van vásárolni az Ágnes Galériából. 

Ma már nem működhet webshop nélkül egy galéria, ugyanakkor sokkal nehezebb így eladni egy- egy festményt  – meséli Ági. Mindent feltöltök a közösségi oldalakra. Több művészt, illetve azok alkotásait bemutattam már videóban is – teszi hozzá.

Több, mint egy évtizede tevékenykedsz ebben. Hogyan tekintesz vissza erre az időszakra?

Egy percig sem bántam meg, hogy 2010-ben belevágtam, igaz ez egy hosszú tanulási folyamat volt. Először elvégeztem a festménybecsüs tanfolyamot. Akkor döbbentem rá, hogy nagyon keveset tudok a képzőművészetről, leginkább a kortárs alkotókról. Ezért 2013-2014 nappali tagozaton, részismereti szakképzésen elvégeztem az ELTE-BTK Művészettörténet Tanszékén az alapszakot, ahol a legújabb korszakot választottam. Jól tettem, mert kíváncsi voltam arra, hogy melyek azok a műalkotások, amelyet időtállók, hogy ne csak olyat áruljak, ami tetszik, vagy mutatós, hanem az ízléses is legyen. Rá lehessen mondani, hogy igen, ez egy műalkotás. Ezen alkotások mögött már van egy olyan gondolati tartalom, amit mindannyian megérzünk. Ettől lesz több, mint egy bárki által elkészíthető kép, rajz. Ott kezdődik az igazi művészet, amikor ránézel egy képre és máris tudod, hogy ki az alkotó. Olyan világot élünk, hogy szinte mindenkiben van egyfajta belső feszültség. Ez a változás sok művész munkásságán jól érezhető, viszont alkotásaikban átsüt a személyiségük. Ezt nevezzük művészetnek. Manapság sajnos egyre több a digitális úton előállított kép. Laikusok számára ez talán észre sem vehető, viszont egy szakember látja.

Az Ágnes Galéria, Kiskőrösön a Petőfi tér 15. szám alatt található

Van bármilyen mottód, vagy arc poeticád?

Nem igazán van. Egy dolgot azonban szem előtt tartok: Mindig a vevőnek van igaza! Igyekszem kielégíteni azokat az igényeket, amelyeket vásárlóim támasztanak felém, illetve a galéria felé. A művészet szeretete leginkább érzelmi dolog, kevés köze van a racionalitáshoz. Akkor van szerencsém, ha valaki valamibe igazán beleszeret.

„A művészet szeretete leginkább érzelmi dolog” – mondja Ági

Az Ágnes Galéria már webáruházon keresztül is értékesít: festményeket, grafikákat, üveg és tűzzománc képeket –  ingyenes házhozszállítással, pénzvisszafizetési garanciával. Látogasson el weboldalukra! 

Vagy keresse őket személyesen Kiskőrösön a Petőfi tér 15. szám alatt az alábbi nyitvatartás szerint:

Hétfő: 9-18 óráig
Kedd: 9-18 óráig
Szerda: 8-18 óráig
Csütörtök: 9-18 óráig
Péntek: 9-18 óráig
Szombat: 8-13 óráig
Vasárnap: Zárva

 

További elérhetőségeik: 06 30 437 4666, agnesgaleria@gmail.com.
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS