Soltvadkert központjában viszonylag kevés a város rendelkezésére álló tér, ahol rendezvényeket és közösségi programokat szervezhetnek. 2021. december 15-én a képviselő-testület úgy döntött: megvásárolja és közösségi tereket alakít ki az önkormányzat a Hősök tere 4. szám alatti Szakács-házban.

Szakács Lászlónak, a város díszpolgárának egykori városközponti lakóháza határos az önkormányzat udvarával, a Hősök terével és az Egyesített Szociális Intézmény épületével is. Az ingatlan ez év tavaszán eladóvá vált. A COVID-19 világjárvány okán elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel a képviselő-testület ekkor nem ülésezett, ezért – tagjai előzetes, elektronikus egyeztetését követően – a polgármester úr ajánlatot tett a megvételre. Mint elhangzott, az intézmények és a központ további fejlesztésének céljából kulcsfontosságú volt az önkormányzat számára az épület megvásárlása. A testületi ülésen elhangzott, hogy a város gazdálkodásának köszönhetően önerőből sikerül kifizetni az ingatlant legkésőbb 2022. december 31-ig, melynek ára 37 millió forint. 

-Hirdetés-

A hasznosításával kapcsolatos tervek között szerepel például a közösségi terek kialakítása, továbbá a rendkívül értékes magángyűjtemények elhelyezése is. Ilyen többek között a Motor Múzeum, vagy éppen Krebsné Tuska Zsuzsanna kerámiagyűjteménye is.

Az épületben emellett kialakításra fog kerülni egy emlékszoba is, ahol az egykori tanár, a város díszpolgára munkásságát mutatnák be.

További elképzelésekről tájékoztatott Temerini Ferenc polgármester, aki elmondta: a hivatal mögötti zöld területet szeretnék a későbbiekben egybenyitni a Hősök terével, ami rendkívül szép építészeti feladat lesz.   

MEGOSZTÁS