2021. december 15-i napirendi pontok között szerepelt többek között a Szakács-ház megvétele, a költségvetés módosítása, vagy éppen az önkormányzat tulajdonában álló vagyonvédelmi kft. új ügyvezetőjének a megválasztása.

A testület döntött egy belterületi (256/12-es helyrajzi számú) ingatlan megvásárlására irányuló ajánlat elbírálásáról. Zsikla Győző önkormányzati képviselő elmondta, hogy Bocskai utcában egy ház végében található területet kíván megvenni egy helyi lakos. Évekkel ezelőtt született döntés arról, hogy az ott található telkeket ki lehet bővíteni egy körülbelül 400 négyzetméteres – önkormányzati tulajdonban álló – területekkel. A legtöbb ottlakó akkor élt a lehetőséggel, és megvásárolta azokat. A szóban forgó ingatlan akkori tulajdonosa nem, de a mostani már igényt nyújtott be, így megvásárolná azt. A döntés szerint a területre 1500 ft+áfa/négyzetméter vételárat szabott ki a testület.

-Hirdetés-

2020 év végén kötötte meg Soltvadkert Város Önkormányzata a Sa-No-Ti Kft-vel azt a szerződést, amely az iskola konyhájának az üzemeltetésére, közétkeztetési feladatokra vonatkozik. A szerződés 2 éves, határozott időtartamra jött létre, amely lehetővé teszi a nyersanyag norma árainak a változtatását. A vállalkozás ügyvezetője az élelmiszer-,valamint az energiaárak és a bérminimum emelkedésének figyelembevételével kérte a norma 8 százaléknyi emelését, amelyet a testület elfogadott. Zsikla Tamás képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke jelezte, hogy e változtatás csak az önkormányzatnak jelent majd plusz terhet, a szolgáltatást igénybe vevőknek nem lesz tapasztalható változás.

Módosításra került az önkormányzat 2021. évi költségvetésről szóló rendelete is. Mint elhangzott: 4. alkalommal történt meg a korrekció, amelynek középpontjában a költségvetési főösszeg emelkedése volt. Az előző testületi ülésen 2 milliárd 116 millió forintos költségvetési főösszegről tájékoztattak, míg a mostani módosítás 28 millió forintos növekedést tartalmaz. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy újabb összegek érkeztek a városba, több pénzzel tud gazdálkodni. Kárász András alpolgármester hozzászólásában jelezte, hogy nagyon jó gazdasági évet zár a város. Kiemelte, hogy a 2 milliárd forintos költségvetésből a felhalmozási kiadás 526 millió forint volt, tehát közel ¼-ét sikerült a költségvetésnek felhalmozásra, beruházásra költeni, ami rendkívül pozitív a város életében.

Jóváhagyták a képviselők az Egyesített Szociális Intézmény Szervezeti- és Működési Szabályzatának a módosítását. A változtatás technikai jellegű, amely azért vált szükségessé, mert az Állami Számvevőszék egy ellenőrzés során több pontban módosítást javasolt.

Soltvadkert központjában viszonylag kevés a város rendelkezésére álló tér, ahol rendezvényeket és közösségi programokat szervezhetnek. A képviselő-testület úgy döntött: megvásárolja és közösségi tereket alakít ki az önkormányzat a Hősök tere 4. szám alatti Szakács-házban.

Kapcsolódó cikk
Döntöttek a képviselők: városi tulajdonba kerül az egykori Szakács-ház
Döntöttek a képviselők: városi tulajdonba kerül az egykori Szakács-ház
Soltvadkert központjában viszonylag kevés a város rendelkezésére álló tér, ahol rendezvényeket és közösségi programokat szervezhetnek. 2021. december 15-én a képviselő-testület...

A „Biztonság Soltvadkert” Vagyonvédelmi Kft élére új ügyvezetőt választott meg a testület, ugyanis a korábbi vezető, Varnyú Barnabás november 30-val lemondott a tisztségéről. A gyakorlatnak megfelelően a feladatot a mindenkori tűzoltóparancsnok látja el. Ennek értelmében az új ügyvezető, az újonnan megbízott tűzoltóparancsnok, Bíró Tamás lett.

Az ivóvízhálózat hidraulikai és vízminőségi szempontból kedvezőbb alakítása, módosítása és rekonstrukciója érdekében döntött úgy a képviselő-testület, hogy csatlakozik a Soltvadkert, Kecel, Jánoshalma és a Kiskunvíz KFt. alkotta konzorciumhoz. A társulás pályázatot fog benyújtani az említett célok megvalósításának érdekében, amely Soltvadkerten a Koltói Anna utcát fogja érinteni: a Lukács és a Május 1. utca között körülbelül 623 méternyi, valamint Liszt Ferenc és Bocskai utca között körülbelül 357 méternyi ivóvízhálózat fog várhatóan megújulni. A 980 méternyi beruházásra pályázatot fognak benyújtani. A tervezett munkálatok költsége közel a 43 millió forint (+áfa) lesz.

Megtárgyalták és elfogadták az önkormányzat valamint az intézményei részére irányuló 2022-es belső ellenőrzési tervet, amelyet jogszabály ír elő az önkormányzatoknak. A belső ellenőrzésre azért van szükség, mert a költségvetési szerveknek szükséges, hogy biztosítsák a belső ellenőrzést, tájékoztatott Lantosné dr. Mayer Zsuzsanna önkormányzati képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke.

Temerini Ferenc polgármestert és Kárász András alpolgármestert, a 2021-ben végzett kiváló és eredményes munkájáért jutalomban részesíttette a testület. A határozat meghozatalához szükséges szavazásban sem a polgármester, sem az alpolgármester nem vett részt személyes érintettség okán. A döntés értelmében 2 havi illetménynek megfelelő jutalomban részesítik őket. 

MEGOSZTÁS