2022. január 1. napjától Csák Dániel építészmérnök, településmérnök látja el az építésügyekkel kapcsolatos feladatok vezetését Soltvadkerten. Nagyapja és édesapja mellett már egészen fiatalon betekintést nyert a szakmába, majd számos területen kipróbálta magát az építőiparban. Az elmúlt években nemcsak önkormányzatoknak, de multicégeknek és magánberuházóknak is tervezett, vagy épp megvalósított igen változatos funkciójú projekteket. Azt állítja magáról, hogy nem találkozott még olyan problémával, amit ne oldott volna meg.

-Hirdetés-

Interjú Csák Dániel főépítésszel. 

Mesélnél egy kicsit magadról, tanulmányaidról? Miért pont ezt a hivatást választottad? Korábban hol és mennyi ideig dolgoztál?

Budapesten az egykori Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán végeztem. Nálunk ez családi hagyomány, a szüleim és nagyapám is itt végeztek. Egészen kicsi korom óta figyeltem nagyapámat, hogy a tervezőirodájában mivel foglalkozik, aztán édesapámnál a kivitelezésbe láttam bele, aki a Balaton-felvidéken családi házakat, nyaralókat épít, újít fel. Egyetemi éveim alatt az építőiparban dolgoztam, leginkább a kivitelezésben vettem részt, mint segédmunkás; vágtam a téglát, hordtam a cementet, vakoltam, állványoztam, zsaluztam, de volt egy nyár amikor gipszkarton falakat szereltem és hidegburkolásba, festésbe is belekóstoltam. Töltöttem egy félévet állami ösztöndíjjal Dél-Koreában, ezt megelőzően egy nyarat pedig az Amerikai Egyesült Államokban dolgoztam végig egy házfelújítással foglalkozó erdélyi származású magyar vállalkozónál. Volt szerencsém eljutni Chicagoba, New Yorkba, Washingtonba, Bostonba, Detroitba, Michiganbe és New Havenbe is, számos vidéki kisváros mellett.

Egyetemi éveim alatt dr. Nagy Béla professzor, építész és településmérnök volt rám nagy hatással. Akkoriban kevés gyakorló építésszel találkoztam, aki várostervezőként is aktív. Általa láthattam, hogy mennyire szerves része az építészetnek az urbanisztika. Elkezdtem ilyen fejjel is gondolkodni. Az első főállású munkahelyem az Urban PM Kft.volt, ahol építész projektmenedzserként tevékenykedtem. A pályakezdő időszak alatt, a Pécsi Tudományegyetemen elvégeztem a településmérnök képzés levelező tagozatát. Eközben folyamatosan fejlődött a cég is, majd, amikor úgy éreztem, hogy itt szinte mindent megtanultam, kiléptem és saját vállalkozásba fogtam. Mai napig jó kapcsolatot ápolunk, több közös projekten dolgozunk együtt.

Legutóbbi munkáim közül, hogy a legérdekesebbeket említsem; a Synlab nemzetközi cég orvosdiagnosztikai központját alakítottuk át, lőtér komplexumot építettünk, de épp most fogunk bele egy sörgyár előkészítésébe is.

Korábban több állami beruházásban részt vettem; ilyen volt a budapesti Diákváros, a Recski Emlékközpont és a Badacsonyi Látogatóközpont. A legérdekesebbek számomra a műemlék felújítások; legutóbb Tamásiban az egykori Eszterházy kúria új funkcióval való ellátását dolgoztuk ki.

Stratégiaalkotási területen egy nagy csapattal mi készítettük Szolnok 2030 stratégiáját, aminek során nemzetközi trendeken is alapuló Smart City koncepciót terveztünk, illetve ilyenkor minden esetben a városra szabott egyedi megoldásjavaslat csomagokat készítünk el.

Még az Urban PM-es működésem alatt kezdtem el a főépítészi munkát Füzesabonyban, ahol 2021 novemberéig dolgoztam 2,5 éven keresztül. Itt egy teljes városközpont átalakítást terveztünk az önkormányzat megbízásából, amiben a mai napig, mint műszaki ellenőr is részt veszek.

Honnan értesültél a soltvadkerti állásról?

Tavaly ősszel házasodtunk össze Galántai Renátával. Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyző asszony adott minket össze pont ebben a teremben. (Az interjú az önkormányzat dísztermében készült). Amikor az esküvőnk részleteiről kellett személyesen egyeztetnünk, épp egy futó iskolaépítési projekt kapcsán tárgyaltam Polgárdiban. Emiatt én már csak másnap, a szertartás alkalmával találkoztam a városvezetéssel. Addigra mindenki tudta mivel foglalkozom, s szóba került, hogy az önkormányzat főépítészt keres. Tervezzük, hogy idővel szeretnénk majd Budapestről Soltvadkertre „haza”költözni, így nem volt kérdés, elvállaltam.

Milyen feladatokat látsz majd el itt? Hogyan alakul az ügyfélfogadási idő? A lakosok milyen elérhetőségeken tudják felvenni veletek a kapcsolatot?

Feladataim között szerepel az önkormányzati projektek, beruházások műszaki koordinációja. A tervezőkkel, kivitelezőkkel való kapcsolattartás, közbeszerzésben való közreműködés. Leginkább projektvezetői feladatok az önkormányzati beruházások tekintetében. Pályázati ügyintézéstől elkezdve a kulcsrakész állapotig való eljutásban történő közreműködés. Emellett aktuális, egyedi rendezési terv módosítások koordinációja, a megbízott településtervezők irányítása, illetve alkalmanként a testületi üléseken is részt veszek majd. Másik fő feladatom pedig a helyi fejlesztők, vállalkozók, illetve a lakosok tájékoztatása, településrendezési és szabályozási tervi kérdésekben. Tehát ha valaki családi házat, csarnokot, vagy épp egy vegyi üzemet szeretne építeni, átalakítani, nálunk tájékozódhat a hatályos rendezési tervi követelményekről, illetve a településképi arculati követelményekről. Az engedélyezési eljárás során kötelezően csatolandó településképi véleményeket is én fogom kiállítani.

Személyes konzultációt megelőzően az epitesugy@soltvadkert.hu e-mail címen, illetve a 78/480-144 -es telefonszám 212-es mellékén vagyok elérhető. Előzetes bejelentkezésre minden hétköznap lehetőség van hivatali időben (8:00-16:00), míg keddenként 9:00 és 16:00 óra között várok mindenkit a soltvadkerti önkormányzati hivatal 15. számú irodájában. 

MEGOSZTÁS