Rendkívül felgyorsultak az épülő sportcsarnok körül az események: egy hete annak, hogy aláírták ünnepélyes keretek között az új tornacsarnok kivitelezéséről szóló szerződést, 2022. január 12-én már az alapkőletételre is sor került. Ezzel fizikailag is elindult a kivitelezés.

Az ünnepélyes eseményen részt vett Font Sándor országgyűlési képviselő, Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, Major József, a kivitelező Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője, Franczia László a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium igazgatója, valamint a Szakképzési Centrum vezetése: Papp Gyula főigazgató, Csúzdi Zoltán kancellár, Vikker József főigazgató-helyettes, Bozár Sándor László gazdasági vezető.

Papp Gyula, a KSZC főigazgatója elmondta, hogy a szalagozó ünnepséget már az új sportcsarnokban tarthatja meg az intézmény
-Hirdetés-

A szakképzési centrumok létrejötte után Franczia László, a Wattay igazgatója minden alkalmat megragadott, hogy a centrum vezetésének tudatára juttassa: rendkívül szükséges a sportcsarnok megépítése; idézte fel beszédében Papp Gyula a KSZC főigazgatója. Kiemelte Font Sándor országgyűlési képviselő szerepét, aki az első lépésektől fogva felkarolta a sportcsarnok ügyét. Kifejtette, hogy ha minden a terv szerint alakul, a szalagozó ünnepséget már az új saját sportcsarnokában tarthatja meg az intézmény.  

A beruházás létrejöttében elévülhetetlen érdeme van Font Sándor országgyűlési képviselőnek

Font Sándor országgyűlési képviselő beszédében kitért arra a rengeteg egyeztetésre, amelynek köszönhetően az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénzt rendelt első körben a tervezéshez és a kivitelezéshez. Elmondta, hogy az építőipari költségnövekedésnek „köszönhetően” az eredetileg tervezett összeg nem fedezte az építés költségét, ezért 2021. júliusában ismét egyeztetett Palkovics László miniszterrel, aki végül a kormány elé vitte a sportcsarnok építésének az ügyét. A képviselő rámutatott: tavaly év végén a minisztérium már ki is utalta a többletforrást, ezért fizikailag is elindulhat a kivitelezés.

Domonyi László polgármester: „A beruházás nagy lépést jelent a város és a helyi sportolók életében”

Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere is kiemelte Font Sándor kulcsszerepét. Elmondása szerint a honatya rendkívüli módon állt ebbe a feladatba is, nagyot küzdött, hogy az iskola megkapja a sportcsarnokot. A polgármester kiemelte: e beruházás nagy lépést jelent a város és a helyi sportolók életében, mivel az iskola mellett a várost is szolgálni fogja.

Major József, a kivitelező Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője

Az alapkőletétel után, az építési napló megnyitásával azonnal elindul az építkezési munka. A kivitelezés befejezési határideje 2022. szeptember vége, tájékoztatott Major József, a kivitelező Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője. A határidőt tudja tartani a kivitelező, ha nem lesznek szélsőséges körülmények (mint például a covid). Az építkezéssel kapcsolatban elmondta, hogy rendkívül jó tervek készültek, nem látnak műszaki problémákat.

Franczia László,  a Wattay igazgatója régóta szívügyének tartja a sportcsarnok építését. Többek között kitért arra is, hogy már 33 évvel ezelőtt – mikor műszaki tanárként kezdett el dolgozni az intézményben –megtapasztalta azt az áldatlan helyzetet, amit a sportcsarnok hiánya teremtett. Ezért minden lehetséges fórumon hangoztatta, hogy kell egy sportcsarnok a Wattaynak. Elmondta, a szerződéskötéssel egy időben elindult az a folyamat, amelynek a végére – kora őszre – új sportcsarnoka lesz a városnak.

A beruházásra életműként tekint Franczia László igazgató

Az alapkőben elhelyezésre került egy időkapszula is, mely tartalmazza a sportcsarnok lézergravírozott látványtervét, a kiviteli tervdokumentációt, Wattays tárgyakat (példának okáért egy 2022-es naptárt), szalagavatós és ballagási emlékeket, a jelenlegi alkalmazottak és az összes osztály fényképét és névsorát, helyi és megyei sajtókiadványokat, egy serleget, egy Wattays maszkot, fém váltópénzeket és az alapkőletétel forgatókönyvét.

Az alapkövet elhelyezte Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője, Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Papp Gyula, a KSZC főigazgatója, Csúzdi Zoltán a centrum kancellárja, Major József a Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője, Boldizsár Nikita az iskola kézilabda csapatának oszlopos tagja, valamint Franczia László a Wattay igazgatója.

Az ünnepség fényét emelte énekével Ocskai Roland 10.B. osztályos tanuló, továbbá Kahlil Gibran munkáról szóló gondolatait Polyák Luca (szintén 10.B. osztályos tanuló) előadásában hallhatták a résztvevők.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS