Kovács Ernő kormánymegbízott nevében és megbízásából a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztályának vezetője, Dr. Drozdik Ferenc 2022. január 12-én az alábbi határozatot hozta meg a madárinfluenzával szembeni védekezés érdekében.

Tájékoztat a BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL: 

-Hirdetés-

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghoztam az alábbi határozatot.

2022. január 12. nappal Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet az alábbi településekre kiterjedően állapítom meg a mellékelt térkép szerint:

Az alábbi településekre a mellékelt térkép szerint:

  1. Bócsa
  2. Bugac
  3. Csólyospálos
  4. Gátér
  5. Harkakötöny
  6. Jászszentlászló
  7. Kiskunfélegyháza
  8. Kiskunhalas
  9. Kiskunmajsa
  10. Kömpöc
  11. Kunfehértó
  12. Kunszállás
  13. Móricgát
  14. Pálmonostora
  15. Petőfiszállás
  16. Soltvadkert
  17. Szank
  18. Tázlár
  19. Városföld
  20. Zsana

 A település határán a fő közlekedési utakon „Védőkörzeti zárlat madárinfluenza miatt” feliratú táblát kell elhelyezni.

A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem el:

A védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, úgy, hogy ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfiállományaival vagy más, fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal.

A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.

A gazdaságok be-és kijáratánál járművek- és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni.

A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell.

A személy- és gépjármű forgalmat lehetőség szerint minimalizálni kell.

A baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, valamint a hús, takarmány, trágya, hígtrágya és alom, és minden más, vírussal történt fertőzésre gyanús dolog vagy anyag szállítására használt járművet és eszközt a használatuk után azonnal takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni.

A gazdaságba be- vagy onnan kilépő személyeknek be kell tartaniuk a madárinfluenza terjedésének megakadályozását célzó járványvédelmi intézkedéseket, különös tekintettel az alábbiakat:

  • öltözet cseréje a gazdaságban tartózkodásra, vagy teljes egyszer-használatos vagy fertőtleníthető védőruházat viselése,
  • a gazdaság bejáratában kéz- és lábfertőtlenítés,
  • a látogatási naplóba a gazdaságba belépő minden személy adatainak bejegyzése.

A gazdaságba csak engedéllyel vihető be baromfi, más, fogságban tartott szárnyas, valamint háziasított emlős. Ez a korlátozás nem vonatkozik azokra az emlősökre, amelyeknek csak az emberi lakóhelyül szolgáló területekre van bejárásuk, ahol nem érintkezhetnek háztáji baromfival vagy más, fogságban tartott szárnyassal és nincs hozzáférésük olyan ketrechez vagy területhez, ahol ilyen baromfit vagy fogságban  tartott madarat tartanak.

A gazdaságban észlelt megnövekedett megbetegedési vagy elhullási arányt, továbbá a termelési adatokban bekövetkezett jelentős változást, különös tekintettel az alábbiakra:

  • a takarmány- és vízfelvétel csökkenése meghaladja a 20%-ot,
  • a tojástermelés visszaesése két napnál tovább meghaladja az 5%-ot,
  • egy hét alatt az elhullási arány meghaladja a 3%-ot,
  • bárminemű, a madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást a tulajdonosnak haladéktalanul jelentenie kell a járási

Az állati hullákat a lehető leghamarabb ártalmatlanítani kell. A védőkörzet területéről állati hullák kiszállítása közvetlen ártalmatlanítás céljára hivatalom kérelemre engedélyezheti.

A védőkörzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom, trágya, hígtrágya kivitele vagy szétszórása. Hivatalom engedélyezheti azonban a trágya vagy hígtrágya kijelölt telepre történő szállítását a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.

A védőkörzet területén tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak, kiállításainak, vagy egyéb csoportos bemutatásának, versenyének a rendezése.

A védőkörzet területén tilos a baromfi, vagy más fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése céljából történő szabadon engedése.

A védőkörzet területén belül tilos – a gazdaságok magánjellegű szervizútjain történő szállítás kivételével – a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, tojás és a baromfi vagy más madarak hulláinak gazdaságokból az utakon történő és vasúti szállítása. A szállítási tilalom nem vonatkozik a védőkörzeten közúton vagy vasúton történő, kirakodás vagy megállás nélküli átszállításra.

Határozatom végleges, ellene közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre hivatkozással a határozat bírósági felülvizsgálata kérhető. A Szegedi Törvényszékhez címzett keresetlevelet a vitatott cselekményt megvalósító szervhez a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani, vagy ugyanezen szervhez címezve ajánlott küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, az ügyfél azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. A végrehajtás a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig nem foganatosítható.
A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. tv. (a továbbiakban: Kp.) 29. § (1) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (továbbiakban: Pp.) 608. § értelmében a jogi képviselővel eljáró fél, valamint a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével, elektronikusan köteles benyújtani a keresetlevelet a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a vitatott cselekményt megvalósító szervnél.
Az elektronikus benyújtás érdekében a http://bkmkh.hu/tartalom/eugyintezes/ weboldalon ki kell választani a Kormányhivatal elektronikus nyomtatványát. Az innen elérhető IKR rendszer (https://e-kormanyablak.kh.gov.hu) weboldalára lépve ki kell tölteni az elektronikus űrlapot, a digitálisan aláírt keresetlevelet és mellékleteit pedig csatolmányként fel kell tölteni. Ezt követően az IKR rendszerben lehetővé válik a beadványnak az eljáró hatóság számára történő beküldése.
A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el. A per tárgyalását az ügyfél keresetlevélben kérheti, ennek elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.

Indoklás:
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság vizsgálati eredménye alapján a mellékelt térképen feltüntetett kitörési ponton magas patogenitású madárinfluenza betegség előfordulása került megállapításra.

Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS