A vágányzárral járó kivitelezés idén február 1-jén indult a Délegyházától Kelebiáig tartó vonalszakaszon. A vasúti pálya, a felsővezetéki, biztosítóberendezési és távközlési részek, berendezések elbontási munkálatokat végzik jelenleg a szakemberek, tájékoztatta portálunkat a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.

-Hirdetés-

Bontási munkálatok is zajlanak jelenleg a MÁV kezelésében lévő területeken, ezt követően először az állomások térségében kezdik az új létesítmények építését, valamint a második vágány földmunkáit. A február elsejétől számított első menetrendi ütem április 30-ig tart, erről itt tájékozódhatnak az utasok: www.mav.hu/150

A MÁV Kommuniációs Igazgatósága közölte, hogy több éves, több ütemű vágányzárral kell számolni a térségben élőknek. Ezekről és a menetrendmódosításokról rendszeresen tájékoztatást adunk a későbbiekben is.

Mint írják, a beruházás után modern, gyors, megbízható vonatközlekedést biztosítanak, korszerű járműállománnyal és állomásokkal, megállóhelyekkel. Budapest és Belgrád között a jelenlegi nyolc óráról 3,5 órára csökkenhet a menetidő; belföldön a távolsági vonatok egy órával rövidebb idő alatt tehetik majd meg az utat a főváros és Kelebia között, illetve a budapesti elővárosi utasok is akár húsz perces menetidő-csökkenéssel számolhatnak Kunszentmiklós-Tass állomásig.

Javul a menetrendszerűség, és a vonal átbocsátóképességének növekedése révén versenyképessé válik a vasúti személy- és áruszállítás, így csökken a környezet terhelése is.

A kivitelezésről számokban:

  • 339 kilométernyi új vágány épül
  • akadálymentes be- és kiszállás a magasperonokon
  • 13 állomásépület: ebből 5 új, 8 korszerűsített lesz
  • 410 P+R és 440 B+R parkoló kialakítása
  • 91 szintbeni és 1 külön szintű kereszteződés építése, átépítése
  • 188 ezer négyzetméternyi zajvédő fal
  • 12 lift és 12 gyalogos aluljáró építése az állomásokon az akadálymentesítés érdekében
  • térfigyelő kamerák telepítése

A MÁV Zrt. a munkálatokkal kapcsolatban ezúton is kéri a lakosság és az utasok türelmét!

MEGOSZTÁS