Az Országos Mentőszolgálat az elmúlt tanévben az általános iskolákban egy-egy pedagógus számára képzést szervezett. Hogy újraélesztési tréninget tartsanak a mindenkori hetedik évfolyamos tanulók számára. A Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó egészségügyi ágazati szakpolitikai program keretében megvalósuló tudásátadás célja, hogy a gyerekek merjenek segíteni bajba jutott embertársaikon. Illetve ismerjék az alapvető újraélesztési protokollt.

Ezen képzésen vett részt a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában 2022. február 1-én és 4-én a három hetedik évfolyamos osztály.

-Hirdetés-

Interaktív előadás során hallhattak arról, mik a legfontosabb teendők, ha először érkezünk egy baleset helyszínére, ha valaki elájul, eszméletét veszti a közelünkben. Megismerték azokat a cselekvési rutinokat, amelyekkel megállapíthatjuk, hogy a segítségre szoruló személynek leállt-e a keringése, lélegzik-e. Átismételték a mentőhívás menetét, a mentőtiszttel való kommunikációs szabályokat. Megbeszélték, hogyan tudnak segíteni a leghatékonyabban, hogy növeljék a sérültek túlélési esélyeit.

Szóbeli magyarázat, bemutatás és videómodellálás után maguk is kipróbálhatták a légzésvizsgálat hármas érzékeléssel történő folyamatát. A mellkaskompresszió alatt alkalmazandó kéztartást, szabályos mozdulatokat. Megtapasztalhatták, milyen komoly fizikai erőfeszítést igényel az, ha kézi erővel szeretnénk újraindítani egy felnőtt ember keringését. A képzés oktatócsomagja tartalmazott egy AED trainert, úgynevezett automata defibrillátort, és egy oktató fantomot, amin a gyakorlatokat elvégezhették.

Az újraélesztési képzések osztályfőnöki órákon zajlottak, Kutyifa Anikó munkáját a hetedik évfolyam három osztályfőnöke, Papp Györgyi, Piszeczki Ilona és Bella Tibor is segítette.

A képeket a cikk szerzője és Bella Tibor készítették.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS