A Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület, mint a Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokos egyesülete az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat keretében az “Esélyegyenlőség az európai foglalkoztatottság tükrében” című fórumát tartották 2022. február 22-én, kedden Kiskőrösön, melyhez online térben is lehetett csatlakozni. Az eseményen Hanó Mihály, a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke tartott előadást.

A téma lehetőséget biztosított a vállalkozók érzékenyítése mellett a megváltozott munkaképességűek hatékonyabb álláskeresésének bemutatására, jó gyakorlatok megosztására. Hiszen a munkáltatók és a munkavállalók közös célja a lehetőségek és a megoldások keresése. 

-Hirdetés-

Hanó Mihály részletesen tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy ki és milyen mértékben számít megváltozott munkaképességűnek a jogszabályok értelmében. Ehhez hol, és hogyan tudják az érintett személyek beszerezni a munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat, igazolásokat. Ez fontos, hiszen ezeknek a papíroknak a meglétével tudják csak foglalkoztatni őket, mint megváltozott munkaképességű.
A munkáltatók felől is ismertette az eljárást, a szükséges akkreditáció menetét. Kitért arra is, hogy miért éri meg egy munkáltatónak megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztatni a napi jó cselekedeten felül.

Kiemelte, hogy a fogyatékkal élő személyek rendkívül hálásak és lelkesek, ha foglalkoztatva vannak. Fontos számukra, hogy érezzék, tartoznak valahova, a társadalom hasznos tagjai, ők is meg tudnak csinálni bizonyos dolgokat amiért cserébe fizetést kapnak, tehát saját pénzkeresetük van, ezáltal nem szorulnak segélyekre. Ez az életkedvükben, önbizalmukban, önbecsülésükben, és a megjelenésükben is meglátszik. Társas kapcsolataik is fejlődnek. 

A Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke azt ajánlotta minden dolgozni akaró fogyatékkal élő személynek, hogy regisztráljanak a Kormányhivatal Foglalkoztatási osztályain (Munkaügyi hivatalban). Figyeljék az álláshirdetéseket, és ha olyat találnak, amit a képességeiknek megfelelően el tudnának végezni, jelentkezzenek még akkor is, ha nem kimondottan megváltozott munkaképességűt keresnek. Legyenek nyitottak, és próbálkozzanak több helyen. Ha szükségük van segítségre ez ügyben, szívesen rendelkezésükre állnak a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesületénél

A kutatások azt bizonyítják, hogy bár lassan, de fejlődő tendencia mutatkozik arra vonatkozóan, hogy egyre többen alkalmaznak megváltozott munkaképességű személyt. Ez jó hír, de még bőven van hova fejlődni. Magyarországon és Európa más országaiban is egyre több figyelmet fordítanak ennek a problémának a megoldására. Például különféle támogatásokkal ösztönzik a munkáltatókat.

A konferenciasorozat következő fórumai február és március hónapban elsődlegesen online részvétellel:

  • 2022. február 28. hétfő, “Digitális, informatikai változások az Európai Unióban”
  • 2022. február 28. hétfő, “Az ifjúság lehetőségei Európában”
  • 2022. március 01. kedd, 16:00
    Az európai fiatalok lehetőségei helyben
  • 2022. március 08. kedd, 10:00
    Energiát adunk! Milyenek az energia felhasználók 2022-ben?”
  • “Egészségmegőrzés Európában”
  • “Digitális gyakorlatok Európában”
  • “Egészségmegőrzés Európában”
  • “Esélyegyenlő párbeszéd a munkáltatók és a munkavállalók között”
  • Egészségmegőrzés vagy betegségmegelőzés Európában
  • Konferencia Európa jövőjéről
Konferencia Európa jövőjéről szóló fórumokra a jelentkezni Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ hivatalos honlapján lehet, melyet IDE kattintva elér. Itt további programokat is talál.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira