2022. március 2-án megtörtént a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola fejlesztésének alapkőletétele, valamint ezzel egyidejűleg a Kiskőrösi Tankerületi Központ megkötötte a kivitelezői szerződést is, így minden fizikai akadály elhárult, hogy megkezdődhessen az építkezés az oktatási intézményben.

A mai napon Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója, valamint Püspöki István, a kivitelező Püspöki Építőipari Kft. ügyvezetője ünnepélyes keretek között aláírták a vállalkozási/kivitelezői szerződést.

-Hirdetés-

Az iskolán kívüli területen elhelyezett időkapszula és alapkő letétele előtt Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, melyben ismertette többek között a fejlesztés fő paramétereit.

Elmondta, hogy a beruházás eredményeként a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Vasvári Pál utcai épületének utcai frontjához 8 új tanterem épül, amelyből 2 szaktanterem lesz. Hozzátette: kialakításra került egy üvegportálos bejárat nagy fogadótérrel. Fedett helyre kerül a kerékpártároló, illetve kialakításra kerül szintén fedett részen egy játszótér is. Az eseményen elhangzott, hogy a meglévő fűtésrendszer mellett levegő-víz hőszivattyús rendszerrel szerelik fel az új épületrészt.

Font Sándor arról tájékoztatott, hogy több alkalommal egyeztetett a felelős tárcával annak érdekében, hogy  a megfelelő nagyságú összeget kaphassa meg a tankerület. Kifejtette, Kiskőrösnek, mint járási székhelynek magas szinten kell képviselnie az itt élőket, valamint a környékből bejáró családok igényeit is.

Lasztovicza László, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a kapszulában elhelyeztek egy forintérmét, egy palack kiskőrösi bort, egy mai napi sajtóterméket és egy fényképet az iskola jelenlegi állapotáról.


Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskőrösi Tankerületi Központ még 2017-ben 545 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert, amelyet – Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselő közbenjárására – Magyarország Kormánya további 631 millió forint többlettámogatásban részesített. Az 1 milliárd 176 millió forint keretösszeg már lehetővé teszi, hogy bővüljön a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola.

A projekt magában foglalja a meglévő intézmény korszerűsítését, bővítését, az intézmény működéséhez szükséges eszközök beszerzését, továbbá egyéb járulékos beruházási elemeket. A fejlesztés eredményeként a jelenlegi 568 fős létszám helyett egy több mint 700 fő kapacitással bíró, korszerű oktatási-nevelési környezetet hoznak létre.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS