Bócsa vezetősége kivárva a koronavírus járvány enyhülését úgy döntött, hogy március 12-én tartja a jubileumi tizedik böllértalálkozójukat, a X. Bócsatort.

Reggel hét órakor vette kezdetét a rendezvény, amit a falu kisbírója, Kovács Nándor nyitott meg, majd Szőke-Tóth Mihály Bócsa Község polgármestere tartott egy rövid beszédet a bócsai parkerdőben.

Szőke-Tóth Mihály Bócsa Község polgármestere
-Hirdetés-

Beszédében hangsúlyozta a hagyományápoló és a közösséget formáló rendezvények fontosságát.
Örömét fejezte ki, hogy a település már a X. Bócsatort szervezte meg és kitért a rendhagyó időpontra is, aminek fő oka a koronvírus járvány volt.
Említette az önfenntartás fontosságát, aminek a disznóvágás az egyik szimbóluma, egy fontos eleme a vidéki térségben, ahogyan Bócsán is.

Elmondása szerint a Bócsator első nagy célja, hogy ne vesszen ki a magyar kultúrából és a magyar élet mindennapjaiból a disznóvágás.
A második cél hogy mindenki jól érezze magát, amihez alapul szolgál a hét nevező vidám csapat.


A nap harmadik célja, hogy bemutassák az ide érkező vendégeknek, a hozzájuk érkező családtagoknak, barátoknak, hogy mi is a bócsai vendégszeretet.
Negyedik pedig hogy ezen a délutánon és estén megmutassák, hogy milyen is az a bócsai virtus, hogy hogyan tudnak mulatni, hogy hogyan tudják ők jól érezni magukat.

A kötények nyakba akasztása – aminek keretében minden csapatról egy rövid bemutatkozó versike volt hallható – majd egy rövid pálinkaköszöntő után, kezdetét vette a verseny a X. Bócsator Böllére címért.

A csípős reggel után a szép napsütéses időjárás kedvezett a résztvevőknek, a kilátogató vendégeknek és a mulatozni vágyóknak. Az egész napos jó hangulatról a Nosztalgia Zenekar és a Jó Laci Betyár gondoskodott, no meg a finom házi pálinkák és forralt borok hosszú sora.

A beérkező vendégeket Dutra traktorok fogadták és a kulturális program keretein belül, láthattak és hallhattak néptáncot és népzenét.

Minden csapat jutalmazva lett fáradságos munkájáért, üres kézzel senki sem tért haza.

Külön köszönet járt a Bócsator kiemelkedő támogatójának, hogy Kolbász nevű, herélt minnesotai törpemalacát ajánlotta fel erre a napra Petróczi Péter

A X. Bócsator Böllére Kovács Nándor lett, a Kan-Ászok kontra Szűz-Érmék csapatából.

Kovács Nándor főböllér

További eredmények:
Legjobb pecsenye – Hóbortos Hobbitkák
Legjobb hurka – Böllér SE
Legszebb tanyaudvar – Kan-Ászok kontra Szűz-Érmék
Legjobb töltött káposzta – Kiskun Express
Legjobb sült vér – Torockó Baráti Kör
Legjobb sült kolbász – Cimpilimpi
Legvidámabb csapat – Boka-Darálók

Különdíjat kapott a Kalács Sütő csapata és a zsűritagok: Lehoczki Klára, Hachbold Szabolcs és Tóth Zsolt.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (129 db kép)
MEGOSZTÁS