A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 15. fordulójában hazai környezetben fogadta a Kiskőrösi LC gárdája a Harta SE együttesét.

A március 13-án lejátszott találkozó volt a pályabezárását követően az első hazai környezetben lejátszott találkozója a kiskőrösi együttesnek a bajnoki szezonban.

-Hirdetés-

A kiskőrösi gárda 1-1-es (1-0) döntetlent ért el a találkozón: Tóth Z. – Pekker (Rácz), Dunai, Simon, Nagy A. (Szedmák), Mihály, Tóth Á., Amin (Salami), Barkóczi, Pintyi.

A mérkőzés elején a hartai Follárdt Zoltán hatalmas helyzetét hárította nagy bravúrral Tóth Zoltán a kiskőrösi csapat kapusa. Nem sokkal később a 8. percben egy szép kiskőrösi akció futott végig a jobb oldalon, amely végén higgadtan emelte a labdát a hartai kapuba a kiskőrösi Tóth Ákos (1-0). Az első félidőben a mezőnyben folyt a játék és néhány alkalommal forogtak veszélyben a kapuk, de komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani.

A szünet után a kiskőrösiek támadásvezetésben sok labdát eladtak és a befejezéseknél pontatlanok voltak. A hartaiak egy hazai védekezésben elkövetett hiba után az 55. percben Varga Milán góljával egyenlítettek. A találkozó hátralévő részében nagy küzdelem folyt a pályán, de a kínálkozó lehetőségekkel egyik csapat sem tudott élni. A játék képe alapján a döntetlen igazságos eredménynek mondható.

Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:

  • Arra készültünk a mai napon, hogy megnyerjük a mérkőzést, mert egy újabb győzelem esetén ért volna nagyon sokat a keceli sikerünk. Vegyes érzéseim vannak a mérkőzés után és majd ki kell elemeznünk, hogy a mai napon miért nem tudtunk nyerni. A csapatunkból többen voltak sérültek a felkészülés során, nincs még mindenki a legjobb formában, ami a mai találkozón látszott is. Tudtuk, hogy a rivális csapatok az élmezőnyben pontokat veszítettek, de mi magunkkal foglalkozunk és a saját játékunkra próbáltunk koncentrálni. A következő fordulóban szabadnaposok leszünk, így a következő időszakot arra kívánjuk fordítani, hogy a sérültjeink felépüljenek és az újabb mérkőzésünkön a legerősebb kerettel tudjunk kiállni. Meg kell említenem, hogy a mai napon egy nagyon jól teljesítő Hartával találtuk magunkat szemben és ellenfelünk nagyon megnehezítette a dolgunkat. Remélem, hogy minél hamarabb a keret összes játékosa részt tud majd venni az edzéseken és megfelelő formába kerülve tud majd a csapat a továbbiakban jó teljesítményt nyújtani.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS