Avatar photo
Írta: Tóth Reni

Kiskőrös Város legnagyobb ünnepe március 15-e. Ennek tiszteletére az ünnepi események közé tartozott az idei önkormányzati elismerések átadása.

Az elismerések átadására március 14-én került sor a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal dísztermében.

A díjakat Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere adta át a díjazottaknak. Köszöntőjében hálát adott az elismerésben részesülteknek a hosszú éveken át tartó, példamutató munkákért, s reméli, hogy még sok-sok éven át számíthat településünk elhivatottságukra.

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere adta át a díjakat
-Hirdetés-

Az ünnepségen a Himnusz eléneklése után Téglás Vajk szavalatát hallhatta a közönség, (Petőfi Sándor: Szülőföldem) majd Harsányi Rozina fuvolajátéka (Sinisalo: Miniature lassú tétel) színesítette az ünnepélyt, melyet Vikorné Hajas Matild tanárnő kísért zongorán.

Kiskőrös Önkormányzati díjban részesült:
  • Boldoczki Sándor “Kiskőrös Város Díszpolgára” címben részesült
  • “Kiskőrösért” díjat Györk Ernőné vehette át.
  • Prepszent István a “Kiskőrös Város Kultúrájáért” díjat kapta.
  • „Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért” díjat Urbánné Szabó Rózsa vette át.
  • „Kiskőrös Város Egészségügyi és Szociális Ellátásáért” díjat adományoztak az Országos Mentőszolgálat Kiskőrösi Mentőállomása részére.
  • “Kiskőrös Város Sportjáért” díjat Szekeres Péter Mihály vehette át.
  • “Kiskőrös Város Közéletéért” díjat vehetett át Dr. Ba Mariann. 

Az ünnepség a Szózat eléneklése után közös fotózással és koccintással ért véget.

Gratulálunk a díjazottaknak és hálásak vagyunk éveken át tartó példamutató és kitartó munkájukért! Sok sikert és eredményes éveket kívánunk nekik a továbbiakban!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS