Befejeződött a Kiskőrösön megrendezett gasztronómiai és mezőgazdasági fesztivál második napja is. Az első naphoz hasonlóan, rengeteg kiállító várta a kóstolni és vásárolni szándékozókat, de kézműves termékekből sem volt hiány. Az ízletes ételek és italok, kézműves termék, mezőgazdasági gépek az idei évben is rengeteg embert csábítottak el. 

-Hirdetés-

A délelőtt folyamán a város mazsorett csoportjai, az Orchidea és Gyöngyszem csoportok mutatták be tehetségüket. Szakmai vezetőjük, Gmoser György néhány gondolat megosztása után felkonferálta a lányokat. A koreográfiát és a felkészítést Gubacsi Zsófiának köszönhették, aki szintén a színpad mellől buzdította a lányokat a fellépés alatt.

A délután sztárvendége, a számos díjat és elismerést elnyerő Janza Kata volt, aki a 2013/2014-es évad Csillag Díját kapta Női Főszereplő kategóriában. 60 perces előadását  tapssal és énekléssel hálálta meg a közönség, akik megtöltötték a nézőteret.

Köszönet a szervezőknek és a támogatóknak, hogy fáradtságos munkával, de létrehozták az idei évben is a látogatók és kiállítok számára is ingyenes Duna-Tisza közi Agrár Expot.

Kapcsolódó cikk
Megnyitott a XIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo
Megnyitott a XIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo
A Duna-Tisza közi Agrár Expót 13 évvel ezelőtt hívta először életre Nagy Tamás, felesége: Gmoser Alíz  és munkatársaik. Az idei...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (77 db kép)
MEGOSZTÁS