Hivatalosan is lezárult a 2018-2022-es ciklus, és április 3-án új országgyűlési képviselőket választ Magyarország. Ennek kapcsán megkértük Bányai Gábort, Bács-Kiskun 5. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét, hogy foglalja össze, hogyan értékeli az elmúlt 4 évet Kecel szempontjából.

Nehéz 4 év áll mögöttünk

Az elmúlt 4 évet értékelve először is említést kell tennünk a már két éve nyakunkon ülő, velünk élő pandémiára, a koronavírus-járványra. A Covid elképesztő méretű károkat okozott, elég csak a népességre vagy akár a gazdaságra pillantani. A járványt megelőzően sikerült stabilizálni és felfelé ívelő pályára állítani a gazdaságot, amelynek állapota köszönhető volt a megelőző, Gyurcsány/Bajnai kabinetek rossz kormányzásának. A mutatókon látszott, hogy működnek az elképzeléseink, az ötleteink és a döntéseink. Majd jött a válság, beköszöntött az orosz-ukrán háború, ami még inkább át fogja írni a következő hetek, hónapok, és lehetséges, hogy az éveknek a gazdasági, politikai és geopolitikai lehetőségeit.

-Hirdetés-

Egy rendkívül nehéz időszakon vagyunk túl közösen, és ennek ellenére mind a gazdasági növekedés, mind a helyi gazdaság megerősödése, a munkanélküliség csökkenése, a fejlesztések számának növekedése azt mutatja, hogy Kecelen és a választókerületben van tetterő: akár egy természeti katasztrófa ellenére is képesek a keceliek a víz felett tartani magukat, képesek arra, hogy működésben tartsák a helyi gazdaságot.

Kapcsolódó cikk
Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter tartott lakossági fórumot Kecelen
Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter tartott lakossági fórumot Kecelen
Az a munka, amit az elmúlt években elvégzett a kormányzat, nem jött volna létre, hogyha nincs az a parlamenti többség,...

A vírus ellenére is folyamatosan fejlődött a város

Az elmúlt 4 évben közel 7 milliárd forint támogatás érkezett a városba, amely érintette a város gazdaságát, a civil szervezeteket, az önkormányzatot és az egyházakat is. Az oktatási rendszert és a gazdasági szektort is minden tekintetben pozitívan érintette az elmúlt 4 esztendőnyi kormányzásunk. Azt kell, hogy mondjam, hogy a baloldali kormányok működéséhez képest pedig fellélegzett a térség.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter tartott lakossági fórumot Kecelen.

Hogy néhányat említsek az elmúlt időszak eredményeiről: megtörtént a Szabó Pál utcai Óvoda és az Újfalusi Óvoda energetikai korszerűsítése, megépítettük a Kecel és Imrehegy közötti kerékpárutat, új szárnnyal bővítettük a Csendes Ősz Idősek Otthonát, ahol éttermi rész és közösségi teret alakítottunk ki. Teljesen felújításra került a Flóra Vendégház 6 lakása, a Polgármesteri Hivatal energetikailag korszerűsítésre került, a tetőszerkezetét megújítottuk.

Kapcsolódó cikk
Megvalósult a Polgármesteri Hivatal, az Újfalusi Óvoda és a Szabó Pál Óvoda energetikai korszerűsítése
Megvalósult a Polgármesteri Hivatal, az Újfalusi Óvoda és a Szabó Pál Óvoda energetikai korszerűsítése
Kecel Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatokon keresztül több mint egymilliárd forint értékben nyújtott be igényt,...

A térségben minden intézményt, ami az államé vagy az önkormányzaté már javarészt felújítottuk, vagy éppen zajlanak a megújítási munkálatok. Emellett a működtetésükre is sokkal több pénzt tudunk fordítani, mint korábban.

Nem csak fejlesztési források érkeztek a térségbe

E beruházások mellett az itt élők is mindig számíthattak a kormányzatra: a fejlesztések mellett a Kormány mindig úgy fordult a magyar emberekhez, hogy ahol baj van, ott segít. Ha volt miből, akkor segítséget és támogatást kaptak többek között a nyugdíjasok, a családosok és a fiatalok is. Továbbá a munkabérek tekintetében is elmondható, hogy a lehetőségeink határán túllépve megemeltük a közszférában dolgozók bérét, a minimálbért és a szakmunkás minimálbért is. Emlékszem még azokra a Medgyessy és Gyurcsány kormányokra, amelyek pont ezzel ütötték-verték rettenetesen az ország polgárait: mindig azokat sanyargatták, akik a legnagyobb terhet vitték. Többek között a közszférában dolgozókat, a családosokat és a középosztályt. Mi ezzel pont ellentétesen cselekszünk, hiszen nem segélyalapú, hanem munkán alapuló társadalmat építünk Magyarországon.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Kecel és Imrehegy régi vágya teljesült 2021. október 5-én, amikor ünnepélyes keretek között átadásra került a két települést összekötő kerékpárút....

Mint köztudott, a keceliek alapvetően egy sikerre ítélt közösséget alkotnak: olyan erős helyben a vállalkozó szellem, hogy elfogadnám mind a 23 településen e városra jellemző hagyományt. Ennek fennmaradásához szükséges, hogy ne engedjék el a gyermekeiket, a családjaikat innét elköltözni, melyhez nem feltétlenül kell egy új nagy vállalkozás, vagy egy jó út (amin természetesen dolgozunk, és hamarosan meglesz az eredménye is).

Azt a hitünket kell még erőssebbé tenni, hogy érdemes ezen a nehéz világon, a homok és a föld találkozásánál megmaradni, megélni. Ezzel én gazdálkodóként is tisztában vagyok. A helyiekben is tovább kell ezt erősíteni, hogy ebben a városban érdemes élni, érdemes gazdálkodni és vállalkozni, érdemes ide visszaforgatni a forrásainkat. Ehhez én minden segítséget megadnék a politika és a politika magasabb szintű szereplői részéről.

MEGOSZTÁS