A Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében sörestet  tartottak március 24-én a Hagyományok Házában. A programot évente több alkalommal is megrendezik, de most a járványhelyzet miatt tavaly nyár óta az első alkalom volt, hogy sörestre várták a tagságot.

-Hirdetés-

Az eseményről a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Kincses Mihályné elmondta, hogy az április 3-i országgyűlési választások előtt kívánták megrendezni, hogy a nemzetiségi választást érintő kérdésekről tájékoztassák a tagságot. Az elnök beszámolt az elmúlt években végzett munkáról is, hiszen a járványhelyzet ellenére a háttérben sokat dolgoztak.

Megemlítette, hogy taglétszámuk 12 fővel bővült az elmúlt egy évben. Kiemelte, hogy folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket a programok és a terveik megvalósítása érdekében. Ilyen módon pályázati forrást tudtak lehívni a zsinagóga épületének tetőszerkezete felújítására, támogatási forrásból tudtak vásárolni az általános iskolásoknak a táncos előadásaikhoz 16 pár német nemzetiségi ruhát és hasonlóan sikerült megszervezni a különböző táboraikat. Tovább ápolták és a későbbiekben is szeretnék ápolni a németországi testvérvárossal, Stadtlengsfelddel a kapcsolatot. A megvalósítandó tervekről elmondta, hogy részt vesznek majd a Városi Napok programjain, szervezik a söresteket, áprilisban a diákok részére versenyt, nyáron a hagyományos német tábort, továbbá meg akarják tekinteni a bajai Országos Magyarországi Német Tanösvényt is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS