A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az ifjúságiak a korosztályos országos bajnokság III. osztályának „H” csoportjában szerepelnek. A lány kézilabda csapat az alapszakaszban kiváló teljesítményt nyújtott, és a jó eredményeknek köszönhetően a felsőházi rájátszásban küzdhetnek meg a dobogós helyekért.

Az együttes a legjobb négy csapat között a Kiskunhalas, a Kiskunmajsa és a FISE-Újkígyós gárdáival küzdhet meg oda-visszavágós alapon. Az együttes a felsőházi rájátszás első mérkőzését április 2-án játszotta hazai környezetben, amikor a FISE-Újkígyós csapatától 36-26 (13-17) arányú vereséget szenvedtek: Boldizsár – Tösmagi 3, Schiszler 5, Zsubori 1, Lucza, Kollár 6, Varga A. 6. Csere: Barkóczi 1, Csepregi 3, Fazekas 1, Kiss K., Tóth K.

-Hirdetés-

Az újkígyósiakat az alapszakaszban idegenben és hazai környezetben is magabiztos játékkal győzték le a kiskőrösiek, így bizakodva léptek pályára. A lányok ezen a napon támadásban és védekezésben is nagyon sok hibával játszottak, és ezeket kihasználva tudtak a vendégek ilyen nagy gólarányú győzelmet aratni.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-A mai mérkőzésünk volt az alapszakasz után a rájátszásban az első találkozónk. Mostani ellenfelünket az alapszakaszban két alkalommal is legyőztük, így ennek tükrében elmondhatom, hogy nem számítottam ilyen nagy arányú vereségre. A találkozót nagyon rosszul kezdtük és az eladott labdáink után indított támadásokból szereztek a vendégek többgólos vezetést. Jól jellemezte a mai játékunkat, hogy az első játékrészben mintegy tíz ziccerből csak egyet tudtunk gólra váltani. A szünetben próbáltam megnyugtatni a lányokat, de sajnos nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe. A támadásaink során sokszor rosszul passzoltunk, kiejtették a kezükből a lányok a labdát, helyzeteket és hétmétereseket hagytunk ki. Mindehhez párosult a mai napon egy kicsit gyengébb védekezés is, így a végére nagy gólkülönbségű vereséget szenvedtünk. Úgy gondolom, hogy ezt a találkozót gyorsan el kell felejtenünk, ennél jóval több van a csapatban és megpróbálunk a továbbiakban olyan teljesítményt nyújtani a legjobb négy között, hogy dobogós helyen tudjunk majd végezni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS