A megyei I. osztályú női kézilabda bajnokság 16. fordulójában a Kiskőrösi NKSZSE csapata hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi lányok április 3-án a kalocsai együttest látták vendégül.

A kiskőrösi együttes nagy csatában ért el 27-27-es (14-15) döntetlent a tabellán második helyezett kalocsaiak ellen: Boldizsár – Kornóczi, Schiszler 3, Márki 2, Mokos 2, Kovrig-Szabó 2, Varga A. 6. Csere: László 2, Csepregi 3, Fazekas 2, Kollár 1, Lucza, Markó-Czérna, Tösmagi 3, Zsubori 1.

-Hirdetés-

Az első félidő nagyon kiegyenlített küzdelmet hozott és a hazaiak, valamint a vendégek sem tudtak két gólnál nagyobb előnyre szert tenni. A szünet után a kimaradt hazai gólhelyzetek és a védekezésben elkövetett hibák miatt négygólos előnyre tettek szert a kalocsaiak és úgy tűnt, hogy a végjátékot nyugodtabban várhatják (18-22).

A kiskőrösi lányok azonban nem adták fel és az idegesen játszó, sok labdát eladó kalocsaiak hibáit kihasználva, szép gólokat szerezve visszajöttek a mérkőzésbe. A találkozó hajrájában 23-27-es állást követően az 53. perctől kezdve már nem tudott gólt dobni a kalocsai csapat. Az 58. percben 27-27-es állásnál a kiskőrösi Fazekas Laura szabálytalankodott az oldalvonal mellett, ami nem volt belülvédekezés, de a játékvezetők hétméterest adtak, a gólhelyzetnek nem igazán minősíthető eset miatt. A hétméterest Boldizsár Nikita kivédte és a kipattanó labdát is mellé dobták a kalocsaiak. Az utolsó percben mindkét csapat szerezhetett volna még gólt, de az eredmény már nem változott. Izgalmas, jóiramú mérkőzésen szerzett bravúrosan egy pontot a kiskőrösi csapat.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Gratuláltam a lányoknak a mérkőzés után a győzelemhez, mert ez nagy bravúr volt a részünkről. Azt tudni kell, hogy a kalocsaiak a tabella második helyén állnak, papíron tőlünk erősebb csapatnak számítanak, jobb játékoskerettel rendelkeznek. Úgy gondolom, hogy kihoztuk ebből a mérkőzésből amit lehetett és a végén még akár nyerhettünk is volna. Jó mérkőzést játszottunk, kiszolgáltuk a nézőket, mely során nagyon fontos volt, hogy megfelelő ritmusban tudtunk cserélni. Ki kell emelnem, hogy a lányok az utolsó másodpercig nagyot küzdöttek és a mérkőzést olyankor sem adták fel, amikor többgólos hátrányba kerültünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (45 db kép)
MEGOSZTÁS