Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-étől folyamatosan a keret erejéig – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmondta: a korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára
-Hirdetés-

Steiner Attila hangsúlyozta, a klíma- és természetvédelmi akciótervben az elektrifikáció fontos szerepet játszik, a magyar energiastratégia is egyre inkább ebbe az irányba fog elmenni.
Az ITM államtitkára kiemelte, hogy a villamosenergia- termelést könnyen lehet zöldíteni, szén-dioxid-kibocsátásmentessé tenni. Cél, hogy 2030-ra a magyar villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátásmentes legyen. Ennek az alapját egyrészt a paksi atomerőmű biztosítaná, másrészt a megújulóenergia-termelést szeretnék jelentősen felfuttatni – tette hozzá az államtitkár.
Steiner Attila szólt arról is, hogy a közlekedés az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó szektor, Magyarországon a kibocsátás 20 százalékát adja. A városokban időnként gondot jelent a magas légszennyezettség, viszont, ha egyre többen használnának kerékpárokat, csökkenteni lehetne a káros kibocsátást. A  klímaátmenet finanszírozáshoz a lakosság számára inkább ösztönző programot szeretnének kialakítani, nem adókban és pluszteherben gondolkodnak, a különböző támogatási programok is ezt szolgálják – tette hozzá.   

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Kecel és Imrehegy régi vágya teljesült 2021. október 5-én, amikor ünnepélyes keretek között átadásra került a két települést összekötő kerékpárút....

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a kerékpározás területén forradalmi változás zajlik.
Felidézte, a tavaly zárult kerékpározás évében a parlament elfogadta, hogy a munkaadó ingyen adhasson kerékpárt a munkavállalónak, a költséget elszámolhassa. A korábbi pedelec pályázat 1 milliárd forintos keretére 6800 jelentkezés érkezett, ebből 5600 vidékről. Az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár (e-cargo kerékpár) pályázatra eddig 84 jelentkezést regisztráltak 174 e-cargo kerékpárra. A Google kerékpáros útvonaltervezésben Magyarország is szerepel – sorolta a kormánybiztos.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a pedelec pályázat azért fontos, mert a kerékpárt használók már tettek egy lépést annak érdekében, hogy lokálisan csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Ha ez a gondolatvilág megvan, akkor vélhetően további környezetkímélő megoldást vesznek igénybe a mindennapi életben.

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója
A kereskedők már regisztrálhatnak, a pályázatok április 14-étől adhatók be az új kiírásban.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS