Megkezdődött a Dózsa György utca felújítása, mely beruházásra a település önkormányzata pályázott a Magyar Falu Program keretében. A sikeres pályázatnak köszönhetően mintegy 36 millió forintot fordíthat a fejlesztésre a település vezetése.

Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy az érintett utca egy szakasza fog megújulni a következő időszakban, ugyanis egy része már korábban felújításra került. A beruházás magában foglalja az átjavítást, a padkarendezést és egy új aszfaltréteg leterítését is. A település első embere portálunknak úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az időjárás is engedi, úgy várhatóan a következő hét végéig el is készülhet az adott közterületi szakasz.

-Hirdetés-

Azonban mindig lesz olyan útszakasz a településen, aminek vagy a vízelvezetése, vagy a burkolata indokolja majd a felújítást, tájékoztatott Csengőd polgármestere a januári Képviselő-testületi ülésen. Ezért pályázatot nyújtottak be további 2 utca felújítására. Pozitív elbírálás esetén a beruházáshoz elnyerhető forráshoz (ami maximum 20 millió forint lehet) további 15 százalékos önerőt kell majd biztosítania Csengőd Község Önkormányzatának. A pályázat benyújtásához már előzetesen felmérték a település közterületeit, annak érdekében, hogy kiderüljön: melyik az, ami leginkább fejlesztésre szorul. Az árajánlatok beérkezése után az tekinthető reálisnak, hogy a Kodály és az Akácfa utcák burkolatának a felújítása történne meg a hazai forrásból. 

Kép forrása: Csengőd Község Önkormányzata

A pályázatnak – a Magyar Falu Programhoz hasonlóan – gyors bírálati rendszere van, ezért a polgármester nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Dózsa György utcai beruházás után – pozitív elbírálás esetén – közvetlenül megvalósulhat a két utca rekonstrukciója.

MEGOSZTÁS