A Soltvadkerti KUSE utánpótlás csapatai közül a serdülő gárda az Országos Serdülő Bajnokság III. osztályának G csoportjában szerepel. A fiatal kézilabda csapat kiváló teljesítményt nyújt a bajnokságban és az egész szezonban harcban voltak az első helyért.

-Hirdetés-

A soltvadkerti együttes április 9-én hazai környezetben fogadta a Pick Szeged gárdáját, akik ellen 20-20-as (11-11) döntetlent játszottak: Judák – Kriszt Á. 2, Rákóczi 5, Hachbold 11, Kriszt V., Engler, Szénási. Csere: Hegyi (k), Fülöp 1, Mészáros, Vincze, Szentgyörgyi 1. A soltvadkertiek az őszi szezonban Szegeden 31-29 arányú vereséget szenvedtek és a százszázalékost teljesítménnyel a tabellát vezető vendégek mögött két ponttal lemaradva álltak a második helyen. A mérkőzésen a hazaiak számára legalább kétgólos siker kellett ahhoz, hogy a bajnoki címet megszerezzék és az egymás elleni összevetésben jobbak legyenek majd a végelszámolásnál a szegedieknél.

A bajnoki cím szempontjából sorsdöntő mérkőzés nagy érdeklődés mellett, telt ház előtt és kiváló hangulatban került lejátszásra. A lelkes hazai szurkolók az utolsó pillanatokig bíztatták a soltvadkerti fiatalokat és Szegedről is többen érkeztek a mérkőzésre. Az első félidőben igen szoros volt a találkozó és mindkét csapat kiválóan védekezett. A soltvadkertiek számtalan helyzetet és ziccert alakítottak ki, de több kapufát is lőttek, valamint a vendégek kapusa Boróczky Botond sorra védte a lövéseket. A sok kihagyott hazai helyzet miatt 5-8 volt az állás, de az első félidő végére felzárkóztak a hazaiak és átvették a vezetést (11-10), majd döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok (11-11).

A szünet után sok hibával játszottak a szegediek, amit kihasználva az 53. percben 20-16-ra vezettek a soltvadkertiek. Minden adott volt ahhoz, hogy szép sikert érjenek el a hazai fiatalok, de a végjátékban nem sikerült a bravúr. Az utolsó 6 percet emberhátrányban kezdte el a soltvadkerti csapat és a kétperces kiállítás alatt 20-19-re zárkózott fel a szegedi együttes. A hazaiak sorra hagyták ki a nagy helyzeteket és a tiszta lövőhelyzetekből is rendre a kapust találták el a labdával. Az utolsó percet emberelőnyben kezdhette el a soltvadkerti csapat úgy, hogy támadást vezethettek, de eladták a labdát. Néhány másodperccel a vége előtt a szegediek szerezték meg a találkozó utolsó gólját, amivel döntetlenre mentették a mérkőzést. Nagyon közel álltak a soltvadkerti fiatalok a bravúrhoz, de a végjátékban olyan hibákat követtek el különösen támadásban, ami miatt az utolsó perceket 0-4-el zárták és ezzel a döntetlennel nagy valószínűséggel a második helyen zárják majd a bajnokságot.

Forgó Erzsébet – Soltvadkerti KUSE edzője:

– Erre a mérkőzésre úgy készültünk, hogy már az őszi szezonban tudtuk, hogy ez dönti majd el a bajnoki cím sorsát. Ma minden feltétel adott volt ahhoz, hogy legyőzzük a Pick Szeged csapatát és egy szép sikert érjünk el. Mindent megbeszéltünk az öltözőben, tudtuk, hogy milyen taktikával lehetnénk eredményesek, de mégsem sikerült ezt a pályán megvalósítanunk. Ismertük az ellenfél kapusát, azonban nem úgy fejeztük be az akciókat, ahogy megbeszéltük és kértem a játékosoktól. Úgy gondolom, hogy egy kapus nem tud mérkőzést nyerni, nem használtuk ki a gyengéit és a mi támadóink vesztették el a rossz döntéseikkel és lövéseikkel a párharcot. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy egy ilyen nagy klub csapatával, mint a Pick Szeged, fel tudtuk venni a versenyt és nagyon közel álltunk ahhoz, hogy mi szerezzük meg az aranyérmet. Fontos megemlítenem, hogy Soltvadkerten a diákolimpiás mérkőzéseket leszámítva ilyen sok szurkolót a nézőtéren még nem láttam. A hangulatra nem lehetett panasz, amiért külön köszönetemet szeretném kifejezni a szurkolóinknak. Jó érzés volt most itt lenni a kézilabda mérkőzésen és átélni ezt a hangulatot, ami úgy gondolom, hogy örök élmény marad meg minden játékos számára.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS