Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány által városunkban második alkalommal megszervezett kétnapos Bajnokok Versenyét az öröm, a jókedv hatotta át, valamint a közvetlenség és a barátság. Az alapítvány elnöke Takácsné Stalter Judit családjával, férjével: Gáborral és lányukkal: Katával, lassan negyed évszázada, hogy létrehozta az alapítványt. Ahol tudnak segítenek az orvosoknak, a kis betegeknek és a családtagoknak is. Műszereket vásárolnak, támogatókat találnak a jó ügynek, vagy a  gyermekeket táboroztatják…felsorolni is nehéz, mi mindent megtesznek. A Bajnokok Versenyén azok a 6-18 év közötti gyermekek/fiatalok vehetnek részt, akiknek az onkológiai kezelését már sikeresen befejezték – írja közösségi oldalán Domonyi László polgármester.
 
 

Mint arról korábban már mi is beszámoltunk, a megnyitót és a sakk mérkőzéseket a Vinum Hotelben, a lövészetet a Lőtéren, a futást és az asztaliteniszt a Sportcsarnokban, míg az úszást a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben szervezték meg.

-Hirdetés-

Pénteken, a megnyitó alkalmával Kiss Gergő, háromszoros olimpiai vízilabdázó köszöntötte videóüzenetben a versenyen résztvevőket, míg szombaton személyesen látogatott el a II. Bajnokok Versenyére Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó. 

 
Tóth Krisztián és Domonyi László (Kép forrása: Domonyi László facebook oldala)

Szombaton 11 órakor élőben forgatott az eseményen az M1 stábja –  tájékoztatták követőiket az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány közösségi oldalán, mely az alábbi linkre kattintva tekinthető meg 10:53 perctől. 

További képek a II. Bajnokok Versenye szombati napjáról: 

Forrás: Domonyi László facebook oldala, Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány facebook oldala 

MEGOSZTÁS