Radnóti Miklós magyar költő utolsó hónapjainak krónikájáról „Lélek vagyok, élni szeretnék!” címmel tartott előadást Tóth Péter Lóránt versvándor Kiskőrösön tegnap délután.


A magyar költészet napján, József Attila születésnapján Szabadi-Maglódi Kitti, a Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjeleneteket, majd elmondta, hogy ettől az évtől kezdve új kezdeményezést indítanak, mely a Költészet a kultúráért címet viseli. Ennek keretében szeretnének felkarolni minden olyan kezdeményezést, amely a fiatal generációk kulturális programjait támogatja. Ilyen rendezvény a Kiskőrösi Óvodák életében a Tavasztündér és virágmanói versnap. Idei jótékonysági akciójukkal ezt a programot támogatják.

Kapcsolódó cikk
A versmondás öröméért szerveztek versnapot a Kiskőrösi Óvodák
A versmondás öröméért szerveztek versnapot a Kiskőrösi Óvodák
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Tavasztündér és virágmanói versnap és Rajzkiállító-hét a Kiskőrösi Óvodák szervezésében. Az esemény témája a márciusi...
-Hirdetés-

Ebből az alkalomból a gyerekek néhány verssel kedveskedtek a közönségnek. Minsinger Maximiliem, Bató Botond, Varjasi Flóra, Krafcsik Alex, Kiss-Berdó Boróka és Minsinger Leonhard szavalatait hallhatták az érdeklődők.

B-J: Minsinger Leonhard, Kiss-Berdó Boróka, Krafcsik Alex, Minsinger Maximiliem, Varjasi Flóra 

„Oly korban éltem én e földön”, Radnóti Miklós: Töredék című versével kezdte előadását a versvándor, mely még ma is messze érő gondolatokat ébreszt a hallgatóságban.

Tóth Péter Lóránt elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy itt lehet Kiskőrösön. Délelőtt a János Vitéz Látogatóközpontban, majd Makón is tartott előadást tegnap. Versvándorként nem először vezetett az útja városunkba. Tavaly július 31-én, otthonából gyalogosan érkezett Kiskőrösre, hogy Arany és Petőfi barátságáról tartson előadást.

Tegnap délután Radnóti Miklósról mesélt nekünk, egy olyan fiatalemberről, akinek bármennyire is nehéz életet adott a sors, életének utolsó pillanatáig foggal körömmel ragaszkodott az életbe. Az élet szerelmese volt.

A zászlón Radnóti Miklós egyik utolsó arcképét láthatjuk, melyen a „Lélek vagyok, élni szeretnék gondolatok olvashatóak. Rajta Szerbia és Magyarország térképe, melyet összeköt egy szögesdrót útvonal

Tóth Péter Lóránt egy utazásra hívott minket Radnóti Miklós nyomában, egy szellemi, fizikai és lelki utazásra. Radnóti életének utolsó hat hónapját ismerhettük meg előadása során.

Tóth Péter Lóránt versvándor

Mint azt előadásából megtudhattuk, harmadik behívóparancsa alkalmával a dél-szerbiai Borban teljesített munkaszolgálatot Radnóti, akiről mindenki tudja, hogy zsidó származású, magyar költő volt. Radnóti több naplóbejegyzésében leírja, hogy a zsidóság számára életprobléma, mert a törvények azzá tették. Gyökereit azonban sosem tagadta meg. Az előadás során, feleségéről: Gyarmati Fanniról is szó esett, aki egész életét annak szentelte, hogy férje szellemi örökségét átadja a következő generációknak.

„Ahhoz, hogy bepillantást kapjunk a tábor belső életébe, hogy megtudjuk Radnóti Miklós hogyan látta azt belülről, nem mást kell megidéznünk, mint magát a költőt” – mondta az előadó.

A világirodalom egyik legszebb szerelmes verse is elhangzott tegnap: a Hetedik ecloga, mely azt mutatja meg, hogy a költő hogyan próbált túlélni a táborban a költészet segítségével.

A gyerekek a téma érzékenysége miatt nem vettek részt az előadáson, csak verset mondtak az esemény kezdetén

A táborból két turnusban indultak haza a Lager Berlin munkaszolgálatosai, Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült. Az első csoport létszáma is jócskán megfogyatkozott, mire a nyugati magyar határhoz értek. Mielőtt útnak indult volna, Radnóti noteszéből (a Bori notesz) átmásolta külön lapokra öt versét, amelyeket a lágerben írt. Ezek a következők voltak: Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, À la recherche…, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet. A verseket barátjának, Szalai Sándornak adta át azzal, hogy juttassa őket haza.

„Amiről a költészet napján különösen fontos beszélnünk, hogy Radnóti Miklós úgy próbált meg túlélni ezen az úton, hogy belemenekült az irodalomba. A művészetet hívta segítségül, megpróbálta a körülötte lévő földi poklot valahogy kizárni. Amíg lejegyzett egy-egy sort és a feleségére gondolt, megpróbálta megteremteni a földi mennyországot ott, abban a pillanatban” – tette hozzá a versvándor. 

Az előadás végén, a már említett Bori noteszből idézte fel Radnóti Miklós utolsó két napját az előadó, majd hallhattuk Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét is.

Tegnap este azt is megtudhattuk, hogy Tóth Péter Lóránt 14 éves korában határozta el, hogy szeretné végigjárni Radnóti útját, melyre 2019-ben lehetősége adódott. 

25 nap, három ország, 850 kilométer. Az erőltetett menet útvonala Bortól Abdáig. Tóth Péter Lóránt, kunszentmiklósi versvándor Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából a Borban felállított Radnóti-szobortól indult útnak 2019. augusztus 31-én, hogy gyalogosan végigjárja annak az erőltetett menetnek az útját, amin Radnóti Miklós mindössze 35 évesen, 3200 társával elindult. Tóth Péter Lóránt célja adózni a bori munkaszolgálatosok emléke előtt, népszerűsíteni Radnóti Miklós verseit, és ráirányítani a figyelmet a második világháború szörnyűségeire – írja a https://mediaklikk.hu/.

Tóth Péter Lóránt útjáról a szabadkai Pannon RTV 13 részes dokumentumfilm-sorozatot készített, mely az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: https://szmpsz.sk/radnoti-nyomaban/

 

Köszönjük ezt a szívszorító, igazán tartalmas előadást Tóth Péter Lóránt versvándornak! 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS