Immáron 33. éve rendezi meg a Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a Zrínyi Ilona Országos Matematikaversenyt általános és középiskolás diákok részére. Indulói a magyarországi és a határon túli magyarul beszélő 2–12. osztályos tanulók lehetnek. A verseny három fordulóból áll: egy iskolai, egy megyei/körzeti részből és egy országos döntőből, amelyet általában Kecskeméten rendeznek meg, de volt már Veszprémben (2007, 2013), Székesfehérvárott (2010), Pécsett (2015), Debrecenben (2017) és Szombathelyen (2019) is.
A 7–12. osztályosoknak 30 feladatot 90 perc alatt kell megoldaniuk.

A 2022 tavaszán megrendezett versenyen több kiskőrösi diák is részt vett. Közülük kiemelkedő eredményt ért el Polereczki Petra, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium 10.B osztályos tanulója. A Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny Bács-Kiskun megyei fordulóján a 10. osztályosok között technikumi első helyezést ért el, és bejutott az országos döntőbe, amelyet április 22-én rendeznek Bács-Kiskun megyeszékhelyén. Ezzel együtt pedig a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium legeredményesebb versenyző címet is kiérdemelte.

Kapcsolódó cikk
Beszélgetés Polereczki Petrával, Bács-megye egyik legjobb matekosával
Beszélgetés Polereczki Petrával, Bács-megye egyik legjobb matekosával
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a 2020/2021-es tanévben is megrendezte kétfordulós megyei matematikaversenyt, melyen Polereczki Petra 9.B osztályos tanuló...
-Hirdetés-

Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium matematika szakos tanára, Polereczki Petra felkészítője elmondta, hogy az idei évben több, mint harmincezer diák mérte össze számtan tudását. „Iskolánk diákjai már évek óta eredményesen szerepelnek ezen az országos matematikaversenyen, ami nagy büszkeséggel tölt el minket, és jó példát mutat a jövő generációinak is.”

Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna és Polereczki Petra (b-j)

A szervezők célja, saját elmondásuk szerint a matematika népszerűsítése volt. Továbbá ezen kívül azt is fontosnak tartják, hogy a verseny -ha csak egy kicsit is-, a matematika ünnepe lenne, a versenyzők örömmel oldanák meg a feladatokat.

„Általános Iskola 7. óta veszek részt rendszeresen matematikaversenyeken, így a Zrínyi Ilona Országos Matematikaversenyen is. Habár tavaly is bejutottam ennek a versenynek az országos fordulójába, de erre a megyei első helyezésre vagyok ez idáig a legbüszkébb. – mondta aranyéremmel a nyakában Polereczki Petra.

A matekórai tananyagon túl heti 4-5 nap, több órán keresztül (akár 2-3 óra) old meg feladatokat a Wattay-s diáklány, hogy kellőképpen pallérozza elméjét a megmérettetésekre.
A versenyekre történő felkészülés során sokat segít neki Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna, aki az előző évek feladatsorain túl, nehezebbnél nehezebb matekleckéket ad a tehetséges diáknak.

A tanárnő elmondása szerint magas szintűek, sokrétűek, és több témakört is érintenek a matekversenyek feladatsorai. A pontozás is összetett, nem csak a helyes végeredmény a fontos, a megoldáshoz vezető út minden apró részletét figyelembe veszik a bírák. Ezért is olyan eredményes Petra, mert a matektudásán túl nagyon figyelmesen és precízen oldja meg a feladatokat”– emelte ki Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna.  

Polereczki Petra hozzátette, hogy a matematika foglalkoztatja a leginkább az iskolai tantárgyak közül, és ez irányban szeretné folytatni tanulmányait a későbbiekben is.

A 2022-ben megrendezett Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny Bács-Kiskun megyei fordulóján a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium diákjai az alábbi kiemelkedő helyezéseket érték el:

A technikumi 9. évfolyamon (felkészítő tanár: Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna)
  • 18. Csizovszki Péter
  • 24. Varga Lili
  • 39. Márkus Gábor
A technikumi 10. évfolyamon (felkészítő tanár: Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna)
  • 1. Polereczki Petra
  • 9. Meskó Márk
  • 15. Faragó Richárd Ottó
  • 23. Ocskai Roland
A technikumi 11. évfolyamon (felkészítő tanár: Kunczné Martin Regina)
  • 15. Szeg Zsolt
  • 19. Barcsik Ferenc

További sok sikert, és szép eredményeket kívánunk az április 22-ei országos döntőbe jutott diákoknak!  

MEGOSZTÁS