A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is virágültetéssel ünneplik a Föld napját a Kiskőrösi Óvodák tagintézményeiben. A program keretében a szülők és a Szülői Munkaközösség által biztosított tavaszi virágok kerülnek elültetésre az óvodák udvarán kialakított virágágyásokba, cserepekbe, amelyek gondozása és öntözése a gyerekek és nevelőik feladata lesz. 

-Hirdetés-

Az Egészségünk és környezetünk munkaközösség vezetője, Weinhardt Krisztina a kezdeményezésről elmondta:

– A Föld napja alkalmából hirdettük meg a virágültetést, hogy szépítsük óvodánkat. Egyébként nemcsak nálunk, hanem a Kiskőrösi Óvodák összes tagintézményében zajlik ilyen tevékenység. Az Egészségünk és környezetünk munkaközösség tagjainak és a tagintézmények vezetőinek feladata, hogy koordinálják ezeket a tevékenységeket a szülők segítségével. A Batthyány Óvodában mára hirdettük meg a virágültetést, melyeket a gyerekek otthonról hoztak. Tippeket is adtunk a szülőknek, hogy milyen virágokat küldjenek be gyermekeikkel, így elültetésre kerültek többek között: bársonyvirágok, nebáncsvirágok, árvácskák, napvirágok, sziklakerti növények is, míg az óvoda ablakaiba virágládákba ültetett piros muskátlikat teszünk a Szülői Munkaközösség jóvoltából. Ezúton is köszönjük a szülőknek a segítséget. A ma délelőtt elültetett virágokról az óvodások, a kertgondnok és a dajka nénik fognak gondoskodni.

Mindez tulajdonképpen egy folyamatnak a kezdete idén, amely májusban fog folytatódni, hiszen beneveztünk az Ovikert Programba. A meghirdetett program célja: a gyermekek egészséges táplálkozásának fejlesztése, ezen keresztül a gyermekek, a pedagógusok és a szülők szemléletformálása. Az ehhez szükséges magaságyásokat -terveink szerint- a szülőkkel közösen fogjuk kialakítani, melyekben fűszerek és gyógynövények kapnak majd helyet. Az ehhez szükséges alapanyagot a Világos Kert Alapítvány biztosítja, melynek Stiller Tamás az alapítója és kuratóriumi elnöke.

Az óvónők és dadusok közösen ültették el a virágokat a gyerekekkel ma délelőtt. A kis óvodások nagy igyekezettel és jókedvűen sajátították el a virágültetés alapjait: szorgalmasan lapátolták a földet, helyezték el a palántákat a kis ültetőgödrökben, majd takargatták be azokat kis kezeikkel. Munkájuknak köszönhetően színes virágtövek díszítik a Batthyány Óvoda udvarát is. 

A képek a Batthyány Óvodában készültek. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (92 db kép)
MEGOSZTÁS