A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában nagy hagyományokra visszanyúló szomszédvári rangadóra került sor, amikor a Soltvadkerti TE Variens csapata a Kiskőrösi LC együttesét fogadta hazai környezetben. A találkozón négy gól született, de a mérkőzés már a 29. percben eldőlt.

-Hirdetés-

Soltvadkerti TE – Kiskőrösi LC 1-3 (0-3)

A Soltvadkerti TE Variens csapata

Soltvadkerti TE Variens: Eifert – László, Dulai, Tóth Á. (Lévai), Hegedűs, Supka, Varga B., Gémesi, Molnár, Fék, Bashiri-Shahroodi.
Edző: Papp Róbert

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Szedmák (Karf), Hajnal (Pekker), Rácz, Dunai (Amin), Simon, Nagy A., Mihály, Szabó G. (Tóth Á.), Barkóczi, Pintyi.
Edző: Füleki Antal

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést és birtokolták többet a labdát. A 4. percben a kiskőrösi Rácz Dominik indította jó labdával a középen elmozgó Szedmák Rolandot, aki tiszta helyzetbe került és higgadtan helyezte a játékszert a jobb alsó sarokba (0-1). A 12. percben egy középre ívelt labdát követően teljesen üresen állt a kapu előtt Szedmák Roland és senkitől sem zavartatva lőtte a játékszert közelről a hálóba (0-2). A 29. percben a hazai védők elvesztették a labdát a saját védő harmadukban, ami után Szedmák Roland mintegy 17 méterről lőtt kapura és az egyik soltvadkerti játékoson irányt változtatott labda védhetetlenül pattant a kapu jobb sarkába. A 34. percben a kiskőrösi Simon Dominik tovább növelhette volna a vendégek előnyét, de lövése a kapufáról kifelé pattant. A szünet után a soltvadkertiek bátrabb játékkal léptek pályára és fokozatosan egyre többet birtokolták a labdát. A kiskőrösiek kontratámadásokból próbáltak veszélyesek lenni, de egy bal oldali beadás után Simon Dominik lábáról tiszta helyzetben lecsúszott a labda és kimaradt a nagy gólszerzési lehetőség. A hazai próbálkozások a 79. percben gólt eredményeztek, amikor a csereként beállt Léva Balázs lőtte közelről a kapuba a labdát. Nem sokkal később a soltvadkerti Gémesi János lőtt kapufát és a végén még Supka Zsoltnak volt egy nagy helyzete, amit nem sikerült gólra váltania. A kiskőrösiek megérdemelten nyertek a védekezésben nagy hibákat elkövető soltvadkertiek ellen, ami mellett a hazaiak még több nagy gólhelyzetet sem tudtak értékesíteni.

Papp Róbert – Soltvadkerti TE Variens edzője:

– Az egész szezonra jellemző módon tudtunk készülni erre a mérkőzésre is. Sajnos munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt csak a pénteki edzésen tudunk nagyobb létszámban közösen gyakorolni, ami rányomja bélyegét a csapat teljesítményére. Mindezek mellett van több sérültünk és hiányzónk, így a mai találkozóra igen szűk kerettel tudtunk kiállni. Mindenkinek megértem a problémáját, de úgy gondolom, hogy egyes játékosoknak sokkal nagyobb áldozatot kellene hoznia azért, hogy köztünk legyen. A nehézségeink ellenére el kell mondanom, hogy a három bekapott gólunkat nem megengedhető körülmények között kaptuk. Az első fél óra teljesen a kiskőriseké volt, nem nagyon tudtuk megtartani a labdát és sok hibával játszottunk. Később voltak nekünk is lehetőségeink, de a végjátékban pontatlanok voltunk. Nagyon hiányoltam a fiúktól a bátrabb, kezdeményezőbb szellemű játékot, amiből a második félidőben már jóval többet mutattunk. Amennyiben a nagy gólszerzési lehetőségek számát tekintem, akkor hiányérzetem van, mert azok alapján akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Nagyon remélem, hogy a további fordulókban a második félidőben nyújtott teljesítményünket hozzuk, mert csak ebben az esetben van esélyünk bárki ellen a győzelemre.

Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:

-Mivel az elmúlt hétvégén a kiskunhalasiak nem vállalták ellenünk a játékot, így a megszokott felkészülési ritmusunkból kiestünk. Felkészültünk a soltvadkertiek játékából és egész héten az ellenük alkalmazandó taktikát gyakoroltuk. Az első félidőben és különösen az első fél órában jól működött az elképzelésünk, a fiúk betartották a megbeszélteket, aminek köszönhetően három gólt is szereztünk. A többgólos vezetésünk tudatában talán túlzottan is megnyugodtunk, a csapat a második félidőben nem tett bele annyi munkát a mérkőzésbe, amit kellett volna, így a mérkőzés ezen szakaszával egyáltalán nem vagyok megelégedve. A szünet után is voltak lehetőségeink, de ezekkel nem éltünk és a végére magunkra húztuk az ellenfelünket. Fontos megemlítenem, hogy egy ilyen szomszédvári rangadó megnyerése mindig kiemelt jelentőséggel bír a csapat életében, aminek nagyon örülünk. A dobogóért küzdünk, a csapat előtt a harmadik hely megszerzését tűztük ki célul. Most az eredmények kedvező alakulása miatt ebben a küzdelemben lépéselőnybe kerültünk a Jánoshalmával szemben, de mindent meg kívánunk tenni a hátralévő fordulókban, hogy minél fényesebb legyen az érmünk. Ahhoz, hogy a bajnoki címért is versenyben legyünk, nekünk már nem szabad botlanunk, a tabellát vezető kiskunfélegyháziaknak pedig pontokat kellene veszteniük. Arra törekedünk, hogy a bajnokság utolsó fordulójában úgy tudjuk majd fogadni a kiskunfélegyháziakat, hogy a találkozónak akár az első hely szempontjából is legyen még komoly tétje.

MEGOSZTÁS