12:15-kor véget ért a középszintű angolérettségi, melyen egy 4 részből álló feladatlapot kellett kitölteniük a diákoknak, amire középszinten 180 percük volt. A vizsga olvasott szövegértési, nyelvhelyességi, hallott szövegértési és íráskészség részből állt.

-Hirdetés-

A vizsgát követően több kiskőrösi diákot is megkérdeztünk tapasztalataikról. 

Kis Ádám (Wattay 12.B): Szerintem nem volt túl nehéz. A próbaérettségi egy picit nehezebb volt. Az angol mindig is egy testhezálló tantárgy volt számomra. Általános iskolában jó alapokat kaptunk, ezért könnyen ment a középiskola is nekem. Bőven elég volt ennyi idő a feladatsorra. Köszönjük Hartai-Sárosi Editnek a felkészítést.

Horváth Tibor (Wattay 12.B): Már az első évben differenciáltak minket angol tudásunk alapján két, majd három csoportra. Felkészítő tanáraink nagyon sokat segítettek nekünk a  felkészülésben. A hallott szövegértés rész volt a kedvencem. Úgy érzem, hogy az időkeret még majdnem sok is volt. Nagyon sokat készültem otthon: filmekből, játékokból. Így a szóbeli érettségitől sem tartok.

B-J: Horváth Tibor, Szabó Virág, Kis Ádám 

Szabó Virág (Wattay 12.A): Az előző évek feladatsorai szerintem nehezebbek voltak. Egyik feladat sem igényelt túl nagy tudást. Nekem a levélírás volt a kedvencem, azzal nagyon hamar végeztem, a témák is jók voltak. Az utolsó tanévben Haász Dorottya volt a tanárom, aki nagyon jól felkészített minket a szóbeli érettségire is.

Prorok Izabella (Wattay KK13/1): Szerintem nem volt nehéz az angolérettségi, sokat be lehetett rajta tippelni, nem nagyon igényelt angol tudást. Picit meg is lepődtem, de még a levélírás sem volt nehéz. A szóbelire ezután készülök majd. 10 tételt dolgoztunk ki tanárunkkal: Martinkó Judittal, akivel hónapok óta célzottan az érettségire készültünk.

Káldi Tamás

Káldi Tamás (KEVI 11.C): – Már az általános iskolában felkészítettek minket a nyelvvizsgára, az érettségire, tehát volt miből tanulni. Még az általános iskolai tanárom javasolta azt, hogy a kidolgozott tételeket tegyük el, hiszen később még jól jöhetnek. Hát tényleg jól jött, még párszor átnéztem azokat is. A magántanárommal is erre készültem, akivel nagyon sokat gyakoroltuk a magnóhallgatást, de szóbeliztünk is. Mutatott különböző nehézségű feladatokat is. Az érettségi elején az olvasás, szövegértés feladatrész nekem jobban ment, a nyelvtant találtam egy kicsit nehezebbnek, de összességében nem volt az. A magántanáromhoz december környékén jelentkeztem, akivel rövid idő alatt jól fel tudtunk készülni. Azért döntöttem az előrehozott érettségi mellett, hogy jövőre több szabadidőm legyen, illetve mivel a csoportomból mindenki jelentkezett, így arra a döntésre jutottam, hogy én is megpróbálom.

  

A vizsgák pénteken a német írásbelikkel folytatódnak. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS