Kiemelkedő középiskolai tanulmányi eredményéért, példamutató, kiemelkedő tevékenységei elismeréséül kapta meg idén a Wattay-díjat a kiskőrösi Németh Réka Anna, aki mint kiderült, tudatosan készült erre a kitüntetésre. A 12.A osztályos tanuló április 29-én, a ballagási ünnepség alkalmával vehette át az elismerést, melyet a KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium oktatói ítéltek oda számára. Nem először írunk Rékáról, hiszen hosszú éveken át rendszeresen vett részt íjásversenyeken, nagyon szép eredményekkel, akár még az olimpián is indulhatott volna. De mint mondja, ez már a múlt, most már sokkal inkább a továbbtanulásra és a jövőjére szeretne koncentrálni.

Interjú Németh Réka Annával.

-Hirdetés-

 

Először is szeretettel gratulálok! Ha jól tudom, részedről tudatos volt a felkészülés. Miért volt fontos számodra, hogy megkapd a Wattay-díjat?

Világ életemben nagyon sokat versenyeztem, az íjászatból kifolyólag, beleértve a tanulmányi versenyeket is. Mindig dolgozott bennem a versenyszellem, hogy jól szeretnék teljesíteni. Jól tudtam, hogy van egy ilyen díja az iskolának, ezért arra gondoltam, hogy jó lenne megkapni. Az elmúlt két évben már itt lebegett a szemem előtt az a gondolat, hogy azért is szeretnék jól teljesíteni és jó jegyeket szerezni, hogy a ballagási ünnepségen idén én vehessem át ezt a díjat. A covid miatt az elmúlt két évben nem nagyon tudtam részt venni tanulmányi versenyeken, de ha mégis részt vettem, többnyire igyekeztem azokon is jól teljesíteni.

Hogyan kell elképzelnünk a felkészülést? Mennyi plusz energia, vagy időbefektetéssel járt mindez? Ha jól tudom 9-10-11. osztályban is kitűnő voltál.

Magántanárhoz sosem kellett járnom a tanulmányaim alatt. Ugyanakkor nagyon sok energiát belefektettem a tanulásba, de különösebben nem volt az, hogy azért kell tanulnom, mert szeretném átvenni a Wattay-díjat. Én mindig is jó jegyeket szerettem volna, mindig a legjobbat szeretném magamból kihozni. 9-10. osztályban ez még nem volt olyan rettentően nehéz, azonban 12.-ben már húzósabb volt, hiszen az érettségire is készülni kellett. Ez így egy kicsit sok volt.

Kapcsolódó cikk
ÉRETTSÉGI KÖRKÉP: Így értékelték a Wattay-s diákok a középszintű magyarérettségit
ÉRETTSÉGI KÖRKÉP: Így értékelték a Wattay-s diákok a középszintű magyarérettségit
A középszintű magyarérettségiről pozitívnak tűnnek az első vélemények, a legtöbb vizsgázó kifejezetten könnyűnek ítélte meg a feladatsort, melynek első felében...

Milyen érzés volt átvenni a Wattay-díjat? A környezeted hogyan fogadta, milyen elismeréseket kaptál?

Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor Franczia László igazgató úr kimondta, hogy én kapom meg a díjat. Amikor elkezdte felsorolni az érdemeimet, még meg is hatódtam. Nagyon büszke rám a családom, gyakran mondják is ezt nekem. Továbbá az óvodáskori legjobb barátnőm az, aki mindig mindenben támogatott. 12. osztályban több iskolatársamtól is kaptam elismeréseket.

(b-j): Franczia László igazgató, Németh Réka Anna és Bátonyi Pál, a Wattay család leszármazottja, a Wattay Nemzetség Hagyományőrző Egyesület elnökségi tagja

Van olyan tanár az életedben, akinek a személye, bátorítása inspirált téged abban, hogy jó tanuló legyél, elérd a céljaidat?

Elsősorban mindig magam miatt csináltam mindent. Szeretem nagyon átgondolni a dolgokat. Kisgyerekkorom óta mindig is sportoltam valamit.

Lassan tendencia, hogy a mai fiatalok már egészen korán jogosítványt és vagy nyelvvizsgát szereznek. Ez számodra is fontos volt?

16 éves voltam, amikor angolból lenyelvvizsgáztam, illetve akkor csináltam a jogsit is. Munkavállalás szempontjából, illetve a tudás megszerzése miatt tartottam fontosnak mindkettőt. Akkoriban magántanár segítségét is kértem a nyelvvizsgához való felkészülésben.

Van olyan személy a családodban, aki olyannyira ambiciózus, mint te? Vagy kitől láttad ezt?

Elsősorban a nagypapámnak köszönhetem szerintem, vele rengeteget jártam sportolni: síelni, kirándulni, aki egyébként nagyon okos is, egyetemen volt tanár. Tegnap is beszéltem vele, érdeklődött hogyan sikerült az érettségim. Mindig nagyon meghatódok, akárhányszor beszélek vele, mert rengeteg pozitívumot fogalmaz meg rólam, mindenben támogat. Másrészt pedig az édesapám, akivel nagyon sokszor edzettem együtt, ugyanis ő is íjászkodott. Rengeteg íjászversenyen vettem részt. Emlékszem, hogy már az első versenyemen dobogóra állhattam. Akkor döntöttem el, hogy ezt szeretném csinálni.

Most én is megkérdezem azt, amit a nagypapád… hogy érzed, hogyan sikerült az érettségid?

Május 30-án nézhetjük meg az írásbeli érettségi eredményeket. Rengeteget készültem rá egyébként, főleg a szakmaira. Úgy gondolom, az előző évekhez is viszonyítva, hogy könnyű volt az összes. Jól megoldható feladatsorok voltak. Persze én sem tudtam mindent tökéletesen, vagy csak felületesen néztem át. A töri lesz talán egy kicsit gyengébb. Ennek ellenére tényleg a legjobbakban reménykedem. Nagyon bizakodó vagyok.

Kapcsolódó cikk
Elballagtak a KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium végzősei
Elballagtak a KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium végzősei
Április 29-én, a Sárkány utcai telephelyen tartották meg a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium ballagási ünnepségét, délután 16...

A sikeres érettségit követően hol szeretnéd folytatni tanulmányaidat?

Ötödéven maradok a Wattay-ban technikumi képzésen, ahol pénzügy- és számviteli ügyintéző képesítést szeretnék szerezni. Egyetemi képzésben nem gondolkodom egyébként, mert bármilyen hihetetlennek tűnik, de nem szeretek tanulni. Ennek ellenére terveim között szerepel, hogy több 1-1,5 éves képzést is elvégezzek szakmán belül, hogy minél nagyobb tudásra tehessek szert.

Még az interjú előtt említetted, hogy 16 éves korodban abbahagytad az íjászkodást, holott nagyon eredményes versenyző voltál. Időközben lett olyan hobbid, amiből energiát tudtál meríteni?

Lovagolok, habár az utóbbi időben az is nagyon a háttérbe szorult. A Szőllősi tanyán voltam sokáig, aztán idő hiányában és mivel lett barátom is, így Kiskőrösön is kevesebbet tartózkodok szabadidőmben. Az elmúlt években nagyon meg kellett terveznem, hogy mit szeretnék csinálni, ezért fontossági sorrendet kellett felállítanom.

Kapcsolódó cikk
Megvédték a magyar zászló becsületét a kiskőrösi íjászok
Megvédték a magyar zászló becsületét a kiskőrösi íjászok
A történelmi íjászat egyre népszerűbb sport hazánkban. A történelmi íjász versenyek hangulata, a korhű jellegű történelmi ruhák világa könnyen rabul...

A versenyzés, versenysport nem hiányzik már az életedből?

Jelenleg is sportolok, bár csak konditerembe járok. A lovaglást sosem szeretném abbahagyni, habár azt csak hobbi szinten csinálom. Az íjászatot nem hiszem, hogy újrakezdem. Ezt a korszakot többnyire lezártam, hiába fáj. Mindig meghatódok, ha szóba kerül, hiszen nagy álmom volt, hogy olimpiára menjek. A legrosszabb talán az, hogy tudom, hogy az esélyeim is meg lettek volna rá és a segítség is. De ezt már lezártam, nem erre szeretnék koncentrálni, hanem az életemet szeretném építeni tovább. A jövőmre és a munkára szeretnék fókuszálni. Az érettségit követően diákként dolgozom majd a Protokon Kft.-nél. Nagyon várom már, hogy a gyakorlatban is belelássak ebbe a világba.

MEGOSZTÁS