A Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül az U13-as gárda az MLSZ Regionális U13-as Dél-Keleti Labdarúgó Bajnokságban szerepel. Az együttes legutóbb május 21-én lépett pályára, amikor a karcagiakat fogadták hazai környezetben.

A kiskőrösi fiatalok nagyon szoros csatában szenvedtek 1-0 (0-0) arányú vereséget a Karcagi SE gárdájától: Radolfi – Bodonyi-Kovács, Brada, Judák, Laczkó, Polereczki, Jáger, Pogány, Lomjánszki.

-Hirdetés-

Ez a mérkőzés is jól bizonyította, hogy a bajnokságban újoncként szereplő kiskőrösiek nagyon sokat fejlődtek ebben a szezonban. A fiatalok felvették az országos bajnokság ritmusát és a kiskőrösiekkel mostanra már szinte minden csapatnak számolnia kell. A találkozó szoros küzdelmet hozott, mely során mindkét gárda nagyon megszervezte a védekezését.

Voltak gólszerzési lehetőségek egyik, illetve a másik oldalon is, melyekből a karcagiak tudtak egyet értékesíteni. A mindent eldöntő találat a 77. percben született, amikor a kiskőrösiek végezhettek el szögletrúgást, melyből a karcagiak tudtak kontratámadást vezetni és a fellazuló hazai védelemmel szemben szereztek gólt. A kiskőrösi fiatalok az utolsó másodpercekig nagyot küzdöttek, de egyenlíteni már nem tudtak.

Agócs Zoltán – Kiskőrösi LC edzője:

„Nagyon szerettünk volna győzni a mai napon, de sajnos a keretünk összeállítását több tényező is hátráltatta. Néhány játékosunk különböző okok miatt visszamondta az utolsó pillanatokban a szereplését és így ma 11 játékosra számíthattam. Ebben a korosztályban három félidőből állnak a mérkőzések, melyek során az első a vendégeké volt, a másodikban mi nyújtottunk jobb teljesítményt, a harmadik pedig kiegyenlített volt és látszott, hogy aki gólt rúg, az megnyerheti a találkozót. Fájó pont, hogy a bekapott gólunk a mi szögletrúgásunk után született elkerülhető körülmények között. Fontos megemlítenem, hogy egy harcosan, keményen játszó, jó csapattal küzdöttünk meg a mai napon. A bajnokságban nem vezetnek tabellát, ezért az itt szereplő fiatalok fejlődését az ilyen szoros, kiélezett mérkőzések szolgálják, hogy az itt szerzett tapasztalatok után minél érettebben lépjenek a következő korosztályokba.”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)