Már hetek óta izgatottan próbált a Petőfi Sándor Művelődési Központban Kiskőrös új hagyományőrző együttese: a Le Rom, hogy a helyi közönség előtt is bemutatkozhasson 2022. május 22-én a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál keretein belül.

-Hirdetés-

Egy éve annak, hogy megalakult a formáció, melynek tagjai nemcsak a hagyományos roma zenét és éneket, hanem a táncot is felvonultatták műsorukban. Az együttesben olyan amatőr zenészek, énekesek, táncosok szerepelnek, akik a Roma Ki, Mit Tud? elnevezésű tehetségkutatóban már sikerrel szerepeltek.

A produkció különlegessége volt az is, hogy új, autentikus hagyományőrző ruhákban tudtak a közönség elé lépni, melyeket Kunhegyesi Nikolett, Kiskőrös Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke varrattatott. Az együttes számára vásárolt ruhák az autentikus cigány népviseletet jelenítik meg, ezzel látványban is megismertetve a nézőkkel a roma hagyományokat.

Kunhegyesi Nikolett, Kiskőrös Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, aki egyben az együttes egyik táncosa is

A Le Rom tagjai között fiatal és idős egyaránt szerepel. A formáció fontosnak tartja, hogy már egészen fiatalon megismertessék a roma kultúrával a gyereket. Az együttes legfiatalabb tagja Kunhegyesi Dominik, 10 éves. Produkciójuk során a roma zenét olyan autentikus hangszereken szólaltatták meg, mint a kanna, a gitár és a cajón. Repertoárjukban pörgősebb tánczenék is szerepelnek.

Abban bíznak, hogy a jövőben még több rendezvényen kapnak lehetőséget arra, hogy bemutathassák a roma hagyományokat.

Forrás: Kiskőrös TV 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS